Cégvilág

Erős vágás - Megkezdődött a Sony-vezér tesztje

Howard Stringer elnök-vezérigazgató megkezdte a japán vállalat átstrukturálását. Elemzők szerint mintegy másfél éve van arra, hogy fordulatot érjen a válság miatt nehézségekkel küzdő elektronikai gyártónál.

2005-ben első nem japánként vette át a Sony vezetését Howard Stringer, az amerikai menedzser igazi tesztje azonban csak most, elnök-vezérigazgatói kinevezését követően kezdődött meg. A cég radikális átalakításba kezdett. Mint arról az AP beszámol, 20 százalékkal, 5,3 milliárd dollárral csökkenti az alkatrészek vásárlására fordított költségeket a következő pénzügyi évben.

Stringer februárban foglalta el a vezérigazgatói mellett az elnöki széket is és új, négyfős csapattal kezdett a Sony átalakításához. A japán vállalat 14 év után először számolt be veszteségről a most záruló pénzügyi évben, a Credit Suisse tokiói elemzője szerint Stringernek mintegy másfél éve van arra, hogy fordítson a cég sorsán.

Koya Tabata leszögezte: ha ez nem történik meg, a menedzser helyzete tarthatatlanná válik, a Sonynak világos stratégiával kell előállnia.

Az elektronikai óriás a jelenlegi 2 500-ról a következő évre mintegy 1 200-ra csökkenti partnereinek számát, az alkatrészgyártók körének szűkítése Stringer áramvonalasítási tervének része.

vezérigazgató Stringer elnök Sony alaktrész költség válság
Kapcsolódó cikkek