Mol: 114,8 milliárd forint veszteség az első negyedévben
Az elemzők az első negyedévre 78,6 milliárd forint veszteséget vártak. A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli elveknek (IFRS) megfelelő eredménykimutatás szerint a csoport 632,6 milliárd forint bevételt ért el az első három hónapban, ami 20 százalékkal kisebb a tavalyi 786,1 milliárd forintnál.
A közlemény idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, hogy az első negyedévben tovább súlyosbodott a gazdasági recesszió, ami miatt csökkentek a finomítói és petrolkémiai árrések.
A társaság ugyanakkor mindent megtesz a piachoz való optimális alkalmazkodás és erős pénzügyi pozíciójának megőrzése érdekében.
Céljuk egy még erősebb pénzügyi pozíció elérése azért, hogy a gazdasági fellendülés idején kínálkozó lehetőségek jól ki tudják használni