BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Senkinek nem kellett a Hollóházi Porcelángyár - Új pályázat indul

Mivel nem érkezett pályázat a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. eszközállományára, készleteire és márkanevére kiírt pályázatára a tegnap négy órás határidőig, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. új pályázatot ír ki a vállalatra - tájékoztatta a vagyonkezelő szóvivője, Száraz Gábor a Világgazdaságot.

A részletekről ugyanakkor nem közölt információt. Azt azonban elmondta, hogy már folyamatban van egy teljes egészében állami tulajdonú vállalat, a Hollóházi Finomkerámia és Porcelán Kft. bejegyzése. Igaz, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) egyik cégadatbázisában sem szerepel egyelőre ilyen nevű társaság.

A Hollóházi pályázatára vélhetően a porcelánipar közismerten nehéz helyzete miatt nem volt külső érdeklődő, a szóvivő által említett cég bejegyzésére pedig nem került sor. Így ez sem tudott pályázni az amúgy elég szűkre szabott határidőig.

Az észak-magyarországi porcelánmanufaktúra két héttel ezelőtt hirdette meg a teljes eszközállományát, készleteit és márkanevét. A tulajdonos MNV Zrt. a lépéssel a privatizációs folyamatot szeretné felgyorsítani.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.