Cégvilág

Válságmenü az éttermekben

Komoly fejtörést okoz az orosz éttermeknek a válság miatt takarékoskodó vállalati alkalmazottak: ahelyett ugyanis, hogy a vendéglátó egységek forgalmát hízlalnák az ebédidőben, a legtöbben otthoni maradékot viszik az irodába. A gyorséttermek forgalma viszont tovább nő – írja a Pravda, orosz napilap.

Az orosz éttermeken már a komoly költségcsökkentés, a bérleti díjak újratárgyalása, s az elbocsátások sem segítenek. Az éttermek 60 százaléka kényszerült kiadásainak visszafogására, s 15 százalékuk küldött el alkalmazottat. Sok egység forgalmának 30 százalékát vesztette el a válság miatt. A vállalati rendezvényszervezéssel foglalkozó cégek ennél drasztikusabb 70 százalékos visszaesésről számolnak be.

Ugyanez nem mondható el az orosz gyorséttermi forgalomról: az év eleje óta 20-30 százalékos bővülést könyvelhettek el ezek a vállalatok. A McDonalds’s negyedévi adózott eredménye 4 százalékkal emelkedett, s a világ legnagyob gyorskiszolgálású lánca újabb egységek nyitását tervezi Oroszországban.

A Hospodárské Noviny című lap szerint Prágában mintegy 40 étterem bejáratára került eladó tábla, ezek között több olyan is volt, amely a turizmusra és az első osztályú igények kielégítésére alapozott. A cseh vendéglátóiparban átlagosan 7-10 százalékkal esett a forgalom, a felső kategóriás éttermek esetében ennél jóval nagyobb mértékben, 40-50 százalékkal csökkent a vendégszám.

A helyzet Magyarországon sem jobb: a hazai éttermek átlagosan 30-40 százalékos forgalomcsökkenésről számolnak be. A felsőkategóriás éttermeket az átlagnál jobban érintette a válság. A tulajdonosok szerint még azok sem szívesen mennek ilyenkor luxusétterembe, akik amúgy megengedhetnék maguknak.

vendéglátás étterem Prága Pravda Hospodárské Noviny Oroszország gyorsétterem
Kapcsolódó cikkek