Az orosz Gazpromnak elsőbbségi joga van az Azerbajdzsánban felhozott gáz megvásárlására a hétfőn aláírt szerződés alapján. Várhatóan beszállhat a Sah Deniz 2 projektbe is, amelynek gázkincsére szintén elsőbbségi joga van. „Az azeriek persze továbbra is azonos feltételekkel fogadnak minden gázvásárlási ajánlatot, ám ahhoz, hogy az érdeklődő gázhoz is jusson, alaposan fölé kell kínálnia a Gazpromnak” – közölte a szerződés aláírása utáni tájékoztatón Alekszej Miller, a Gazprom igazgatósági elnöke.
Az orosz óriásnak pillanatnyilag nincs szüksége azeri gázra – a sajátját is nehezen tudja eladni –, és jövőre is csak 500 millió köbmétert venne. Ez a menyiség azonban később nőhet.
Alekszej Miller az azeri gáz áráról csak annyit mondott: az azt meghatározó árképlet kereskedelmi szempontból vonzó Azerbajdzsán számára. E közlés alapján Vitalij Gromagyin, az Arbat Capital elemzője úgy vélte, az azerieknek az európai piaci árhoz kötött ár kedvezne, vagyis az ezer köbméterenkénti legalább 180 dollár. E becslést azonban alacsonynak tarthatjuk annak fényében, hogy például Magyarország mától mintegy 260 dollárért kap orosz gázt. Ráadásul a Kommerszant orosz üzleti lap úgy tudja, a Gazprom akár 350 dollárt is fizetne, csak azért, hogy a gázból ne jusson a Nabuccóba.
Az európai vevők ugyanis éppen az importjuk diverzifikálása érdekében fektetnék le a Nabuccót, és azért, hogy kevésbé függjenek az orosz importtól. Ebben erősen számítanak a Sah Deniz 2 mező gázára is. BHL
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.