BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyszeripar: a k+f a gyógyír a válságra

Konferencia. A gyógyszeripart elsősorban a pénzügyi és gazdasági válság szekunder hatásai érintik – hangzott el tegnap az IIR által szervezett PharmaFor szakmai konferencián. Frajna Imre, a Teva Magyarország Zrt. stratégiai tervezési igazgatója szerint lehet, hogy néhány más ágazattal szemben kedvezőbb helyzetben van a gyógyszeripar – hiszen a gyógyszerfogyasztás szinte jövedelemsemleges –, ám a krízis miatt megjelenő forrásszűke, valamint a hektikus árfolyammozgások már erre a szektorra is érezhetően hatottak.

„A források beszűkülése elsősorban a magyar gyógyszeripar termelő részét érinti kedvezőtlenül” – mondta Greskovits Dávid, a Magyar Gyógyszeripari Szövetség elnökségi tagja, a Meditop Kft. igazgatója. Hozzátette: az iparág 2006-ban még 14 730 főt foglalkoztatott, ez a szám a múlt év végére 13 200-ra csökkent. A jelenlévők megemlítették, hogy a krízis az iparágat inkább a 2007-ben elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény formájában érte utol, ez több nagy magyarországi cég beruházásait fogta vissza. Ezt súlyosbította az a 15 milliárd forint, amelyet a kormány a válság miatt vont ki a gyógyszer-támogatási rendszerből.

A résztvevők szerint a válság túlélésének az alapja a k+f lehet, általa versenyképesebb termékekkel jelenhetnek meg, és újabb piacokat találhatnak a gyártók. A magyar gyógyszeripar 2008-ban mintegy 51 milliárd forintot költött k+f-re. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.