BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbban jön a gáz júliustól, ám ősztől ismét drágul

Gázimport. Július 1-jétől ezer köbméterenként már csak körülbelül 260 dollárért érkezik Magyarországra az orosz földgáz. Bár az ár 102 dollárral alacsonyabb a második negyedévinél, szakemberek nem oly rég még ennél is nagyobb, 110 dollár körüli csökkenésre számítottak. Az elemzők emellett azt is feltételezték, hogy az alacsony ár az utolsó negyedévben is tartható lesz. Ám most a 260 dolláros importárat már a mélypontnak nevezték, vagyis október 1-jétől drágulásra kell felkészülni. Egyrészt, mert drágul az olaj (a gáz árát a hosszú távú szerződésben egyebek mellett két olajtermék mediterrán piaci jegyzéséhez kötik), másrészt felerősödött azoknak az európai – köztük hazai – importőröknek a behozatala, amelyek az előző negyedévben az áresésre játszva kivártak beszerzéseikkel.

Sürget a határidő is, október 15-ig ugyanis be kell fejezni a gáztárolók feltöltését. „Olyan lendülettel indul be a betárolás Európában, de Ukrajnában is, hogy az európai rendszerben rövidesen gázhiány keletkezhet” – hívták fel lapunk figyelmét gázpiaci körökből. Az E.On Földgáz Storage Zrt. például néhány hete már napi 16 millió köbméter gázt sajtol a tárolóiba, a mennyiség július 12-én napi 26 millióra nő a zsanai létesítmény bevonásával, szeptembertől pedig napi 34 millióra emelkedik a zsanai bővítés befejezésének köszönhetően. BHL


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.