Ultramodern vizsgálatot végezhetnek mostantól a Heim Pál kórházban
A világon még kevés helyen folynak olyan vizsgálatok amelyekre ezzel az eszközzel sor kerülhet. Magyarországon pedig a Heim Pál Gyermekkórház az első és jelenleg az egyetlen ahol ilyen vizsgálatokat el tudnak végezn - mondta Harmat György főigazgató. Gerhard Waltl, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója pedig az adományázás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy felelős vállalatként igyekeznek a lehető legtöbbet tenni a betegek jobb életéért.
Az irodalmi adatok alapján az ultraszonográfiás vizsgálat alkalmas arra, hogy az izületi folyadékról, az ízületi nyálkahártya vérbőségről (synovia hyperemia-ról ) és a porc állapotáról felvilágosítást adjon. A vizsgálat tehát az elváltozások korai stádiumában a legértékesebb. Nagy előnye az MRI vizsgálathoz képest, hogy nem kell a gyermeknek nyugtatót adni, és az eljárás is lényegesen költséghatékonyabb. Így fogva kiválóan alkalmas arra, hogy nyomon kövessék a korai ízületi elváltozásokat. A gyerekek szeretnek futkározni, biciklizni, aktív, mozgással teli életet élni. Eközben előfordulnak apróbb balesetek, melyek egy egészséges gyermeknél legfeljebb néhány karcolást, apróbb horzsolásokat, zúzódásokat okoznak.
A hemofíliás gyermekek számára azonban nagyobb a veszély. A hemofíliás ízületi károsodás (arthropathia) a vérzékenységben szenvedők idült ízületi betegsége, az ismétlődő vérzések következtében jön létre. A vérzések két harmada a térd, boka és könyök ízületeit érinti. A vérzések, mind spontán, mind apróbb traumák által jönnek létre, és gyakoriságuk függ a gyermek véralvadási faktor szintjétől. A vérzések következtében a kiváló vas egy ízületi nyálkahártya gyulladást, synovitist indít el, aminek a következménye, hogy az ízületi nyálkahártya, a synovia megvastagszik, bővérűvé válik és elősegíti az ismételt vérzések kialakulását . A vérzések következtében pedig porc illetve porcalatti, subchondrális csontkárosodás lép fel.
Az elmúlt években a megelőzés és az otthoni kezelés hatására a vérzések száma jelentősen csökkent és az ízületi elváltozások előfordulása is ritkább. A Manco-Johnson vizsgálat azonban megmutatta, hogy a vérzések egy része tünetmentesen (szubklinikailag) zajlik és ez a szubklinikai vérzés az izületi elváltozások kialakulásához vezet.