BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos kárt okozott a vihar

Több mint kétmilliárd forintot fizettek ki a biztosítók az elmúlt hetek jelentősebb viharkárai után, ám az előzetes becslések szerint a végleges szám ennek több mint a kétszerese is lehet. A szélsőséges időjárási viszonyok miatt az elmúlt néhány évben ugrásszerűen megnőttek a viharok okozta károk, s így a káröszszegek is – ennek egyesek szerint már közép-, mások szerint azonban csak hosszabb távon lehet korrekciós hatása a biztosítási díjakban.

Bár a lapunk által megkérdezett biztosítók egyelőre nem tervezik, hogy a kárkifizetések jelentős emelkedését akár már a jövő évi lakásbiztosítási díjaikba beépítenék, azt azonban a legtöbben nem tartják kizártnak, hogy hosszabb távon drágulhatnak e díjak. „Természetesen nem tudjuk, hogyan alakul a kárterhelés az év hátralevő részében, de bízunk abban, hogy az idén már túl vagyunk a nehezén” – mondja Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának vezetője. A társaság a díjkalkulációiban többéves, évtizedes trendeket vizsgál, egy-egy esztendő extrém időjárási hatása ezt nem befolyásolja. Hosszabb – három-öt éves – távon ugyanakkor lehet hatása a díjakra a szélsőséges időjárásnak, de csak akkor, ha ez a folyamat állandósul – magyarázza a szakértő.

Hasonlóan vélekednek és óvatosan fogalmaznak az Allianznál is. Szerintük a heves viharok mind gyakoribb előfordulása miatt a biztosítók várhatóan felülvizsgálják a viszontbiztosítási fedezet mértékét. Ennek eredményeiről, az esetleges díjemelkedésről azonban – mint mondják – még korai lenne jóslásokba bocsátkozni. Más szemszögből közelít viszont mindehhez a legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő Aegon, ahol elmondták: mindig van egy-két év, amikor kiemelkedően nagy károkat okoz a szélsőséges időjárás, ám ez hosszú távon kiegyenlítődik. Emellett szerintük a piac jelenlegi helyzete, azaz a rendkívül éles árverseny nem tesz lehetővé számottevő díjemelést.

A verseny pedig csak fokozódik a jövőben, hiszen a közelmúltban sorra csatlakoztak lakásbiztosítási termékükkel a piachoz olyan társaságok is, amelyek korábban nem kínáltak ilyet, ráadásul egy kormányzati intézkedés miatt egyre több olyan családnak kell kötelezően lakásbiztosítást kötni, amelyeknek eddig nem volt fedezete. A mostani vihar után ugyanis a károsultak támogatást kapnak az államtól, ha a kár összege meghaladja a húszezer forintot, és a lakóingatlan tetőszerkezete, tűzfala, illetve kéménye sérült. A segítség további feltétele, hogy a biztosítással nem rendelkezők július 31-ig lakásbiztosítási szerződést kössenek.

A 2009. június 7-én biztosítással nem rendelkező károsultak a teljes – elismert – kárösszeg hatvan százalékáig kaphatják meg a támogatást az államtól az önkormányzatokon keresztül. A feltétel indokolt: Magyarországon a lakóingatlanoknak nagyjából csupán a 70 százalékára kötöttek biztosítást, vagyis az otthonok közel harmadát semmi sem védi. Utóbbi táborba tartozik számos olyan ingatlan, amely üzleti alapon nem biztosítható. Ezek biztosítására hozta létre évekkel ezelőtt az állam a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapot. A kezdeményezés azonban nem érte el a célját, kevés pénz gyűlt össze – mondta Maják Viktor, az Union Biztosító kommunikációs vezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.