BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új Nabucco-dokumentumok

Három dokumentumot írnak alá hétfőn Ankarában: magát a Nabucco gázvezeték-beruházást rögzítő szerződést, magyar kezdeményezésre egy politikai nyilatkozatot a nyomvonalban érintett öt állam részéről arról, hogy mielőbb megszületnek a Nabucco International Consortium (NIC) és a részt vevő országok kétoldalú megállapodásai, végül egy egyoldalú uniós nyilatkozatot a projekt EU általi támogatásáról – ismertette Bayer Mihály, Magyarország Nabucco-nagykövete a tegnapi háttérbeszélgetésen. A dokumentum magyarországi ratifikálása ez év őszén várható. Érdeklődésünkre a nagykövet jövő év első felére valószínűsítette a végleges beruházási döntést. Ez egyébként a konzorciumot tulajdonló hat társaság jogköre.

A hétfői nemzetközi megállapodás mérföldkő lesz a 7,9 milliárd eurós beruházás szempontjából, mégsem számít visszavonhatatlan egyezségnek, főleg, mert még nincsenek szállítási szerződések. Megszületése azonban jelzés a bankvilág felé, hogy már felmérhető a beruházás kockázata.

Az EIB még az előkészületek alapján jelezte: kétmilliárd euróval támogatná a földrész gázbiztonságát javító vállalkozást, és az EBRD is legalább egymilliárdot adna. Az amerikai ICF is jelezte érdeklődését, sőt, az Eximbank is, utóbbi főleg amiatt, hogy a szükséges gázipari berendezések nagy részét jó eséllyel a technológia csúcsát képviselő amerikai cégek szállítják majd. Kereskedelmi bankokkal is folynak az egyeztetések, kedden pedig az uniós energiafejlesztési csomagból 200 millió eurót juttattak a Nabuccónak. A hétfői megállapodás jelzés a leendő szállítóknak, felhasználóknak is: megvan az érintett országok közös akarata, hogy egységes, átlátható szabályozást hozzanak létre az üzleti alapon létrejövő s a maga nemében első gázvezeték működtetéséhez. Éppen ezért az ankarai eseményen az aláíró országok legmagasabb szintű politikusai, az EU és az Egyesült Államok képviselői, a beruházó vállalatok vezetői mellett jelen lesznek a potenciális szállító országok küldöttei is.

„A hitelek és támogatások felhasználásáról a NIC dönt majd, ahogyan azokra pályázniuk sem külön-külön kell a társuláshoz tartozó országokban létrehozandó, százszázalékos NIC-tulajdonú, nemzeti Nabucco-vállalatoknak” – válaszolt a Világgazdaságnak Bayer Mihály. Ugyanakkor országonkénti döntés lesz az állami szerepvállalás módja. Bár alapvetően tisztán piaci beruházásról van szó, nem szabad elfelejteni, egyes konzorciumi tagok teljesen vagy részben állami vállalatok.

A Mol már kérte, hogy a Nabucco hazai beruházásai kiemelt projektnek minősüljenek, e minősítést a kormányközi megállapodás megkötése után kaphatja meg.

Kedvez az EU is a Nabuccónak: eltekint attól, hogy a 30 milliárd köbméter kapacitású cső egészéhez hozzáférést kelljen adni harmadik feleknek. A kapacitások 50 százalékára a konzorciumi tagok jogosultak: a törökországi Botas, a bulgáriai EAD, a romániai Transgas, a magyarországi Mol, az ausztriai OMV és a németországi RWE, s csak a másik felét kell megtendereztetni. A nagykövet szerint a Nabucco sokkal jobban áll, mint az orosz hátterű Déli Áramlat. Megalapozatlannak minősítette azt a feltevést, amely szerint a Gazprom felvásárolhatná a Nabucco elől a fő szállítónak remélt Azerbajdzsán gázát. „Elővásárlási jogáról csak a Gazprom beszélt, de azt az azeriek cáfolták” – jelentette ki.

Mi lesz a gáz 15 százalékával?

A Nabucco-szerződés tartalma még nem nyilvános. Így az sem tudható, abban hogyan kezelik a törökországi Botas kérését, amely szerint a tranzitért cserébe a területén továbbított gáz 15 százalékát kéri.

„Mindenki megelégedésére és az uniós szabályokkal összecsengve rendezi a szerződés a kérdést” – mondta Bayer Mihály.

„Mindenki megelégedésére és az uniós szabályokkal összecsengve rendezi a szerződés a kérdést” – mondta Bayer Mihály.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.