Cégvilág

Amikor már a felvásárlók is csődbe mennek – Óriási adósság a befektetési cégeknél

Mintegy 400 milliárd dollárnyi adósság terheli a zárt befektetési társaságok gazdálkodását, ez részint még a bőség éveiben összehozott tartozásokból, részint a válság alatt elszenvedett veszteségek kompenzálására felvett hitelekből jött össze.

Súlyosbítja a helyzetüket, hogy a 2007 előtti kivásárlási akciók keretében átvett cégeket a körülményei között kell életben tartani, ha nem akarnak rajtuk – további veszteséget elszenvedve – alacsonyabb árakon túladni.

A befektetési társaságok gondjai sok esetben a felvásárolt cégek túlélését is veszélyeztetik. Ezt jelzi Magyarországon a BorsodChem esete is: a vegyipari vállalatot 2006-ban a világ 10 legnagyobb ilyen társasága között számon tartott Permira szerezte meg 1,63 milliárd euróért. Még a tranzakció előtt, 2006 júliusában a világ legnagyobb hitelminősítője negatív kihatású figyelőlistára vette a BorsodChemet, mert feltételezése szerint a Permira esetleg a BorsodChem csoportra terhelt új hitelekből fedezi a vásárlást.

Valóban úgy történt: a vételár közel háromnegyedét hitelből fizette, és annak törlesztését a megvásárolt cégre hárította. Most úgy tűnik, hogy a cég nagy bajban van: a hatalmas adósságállomány miatt a magyar kormány százmillió eurós, azaz több mint 26 milliárd forintos folyósításáról tárgyal a BorsodChemmel.

A maguk részéről a zárt befektetési társaságok az egyre drágább kötvénypiacon igyekeznek pénzt felhajtani. Gyakran – főleg az Egyesült Államokban – az esedékes törlesztések átütemezéséről kezdeményeznek tárgyalásokat a bankokkal. Az adott terület gazdálkodásáról készült összeállításában a Financial Times azt állítja, hogy a „private equity” szakmának 2011 végéig 21 milliárd dolláros, majd a rákövetkező három évben rendre 50, 115 és 192 milliárdos törlesztési esedékességgel kell szembenéznie.

Az eufória éveiben a társaságok egymásra licitálva vontak be óriási összegeket a befektetőktől – biztosítóktól, nyugdíjalapoktól és másoktól –, amelyeket a bankok kirívóan alacsony kamatai alapján végrehajtott különféle tőkeáttételi műveletekkel duzzasztottak fel.

A korábban működőképes, sőt óriási nyereséggel járó tranzakciók eredményessége azonban a 2008-as esztendőben veszteségbe fordult át, amikor a befektetések reálértékében mintegy 30 százalékos csökkenés állt elő. Ez lényegesen több, mint a dotkombuborék kipukkadása után, 2002-ben elszenvedett 9 százalékos veszteség. 2007 során az ágazat még 26 százalékos értéknövekményt tudott kimutatni.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

befektetési társaság Borsodchem adósság private equity felvásárló kötvény befektetés kamat
Kapcsolódó cikkek