„Véglegesen abbahagyhatja vagy felfüggesztheti a tevékenységét a falusi turizmusban érdekelt személyek és kisvállalkozások egy része amiatt, hogy a június végén elfogadott adócsomag eltörölte az ágazat személyijöve-delemadó-kedvezményét. Ha ugyanis minden fillér után adózniuk kell majd, akkor sokuknak nem éri meg szobát kiadni” – mondta a Világgazdaságnak Pintérné Kanyó Judit, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (Fatosz) alelnöke. Elmondása szerint az intézkedés azért is különösen súlyos, mert a falusi turizmus a vidékfejlesztés egyik kulcsfontosságú eleme, hiszen piacot nyújt a helyi termelők számára, és elősegíti a hagyományápolást.
Ráadásul ez az ágazat számított eddig a hazai turizmus egyik sikerágának: tavaly ugyanis a KSH adatai szerint a falusi szállásadók száma 15,6 százalékkal, a falusi szálláshelyeké pedig 16,3 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. A vendégek száma közel tíz százalékkal emelkedett egy esztendő alatt a falusi vendéglátásban, míg például a nemzetközi vendégforgalom hazánkban 4-5 százalékos visszaesést mutatott.
„Mostanra vált igazán elfogadottá és népszerűvé hazánkban a falusi turizmus, többek közt annak köszönhetően, hogy a néhány éve bevezetett, a szállodai csillagokhoz hasonló, úgynevezett napraforgós minősítő rendszer hatására egy magas minőségű vendégházhálózat épült ki. Mára már túlnyomórészt három-négy napraforgós vendégházak várják a látogatókat, és jellemzően szinte minden szobához külön fürdő, mellékhelyiség, illetve bejárat tartozik. Az elmúlt időszakban pedig sok helyen végeztek költséges minőségi fejlesztéseket. Ezt a kialakulóban lévő sikertörténetet tör-heti derékba az adókedvezmény megvonása” – véli Pintérné Kanyó Judit. Elmondása szerint ezért a januári hatálybalépésig minden eszközzel azon lesznek, hogy a kormány megváltoztassa a döntését. „Véleményünk szerint az adómentesség megvonása nem jelentene érdemi többletbevételt a büdzsének, azonban a vidéki embereknek a zsebéből igenis hiányozni fog ez az összeg, amely a többségüknek igen fontos jövedelemkiegé-
szítést jelentett” – mondta. Szintén problémát okoz a falusi turizmusból élőknek, hogy a Új Magyarország vidékfejlesztési program január közepén lezárult, a falusi turizmus támogatását célzó pályázatokat mind ez idáig nem bírálták el. Mint azt lapunk is megírta (VG, március 4.), ezekre összesen 35 milliárd forintnyi fejlesztési igény érkezett 1500 pályázótól. A szövetség alelnöke azt is megjegyezte, hogy bár a korábbinál jóval nehezebb lett a falusi turizmussal foglalkozók helyzete, reménykedik abban, hogy nem fogják tömegesen abbahagyni ezt a tevékenységet.
Ezenfelül további 400 ezer forintos jövedelmig mentesültek az adófizetés alól, ha úgynevezett „vendégasztal” szolgáltatást nyújtottak.
Ez utóbbi kategóriába tartozott például a kézművesbemutatók szervezése, a szálláshelyen történő étkeztetés, illetve az otthon készített termékek árusítása. Ezek az adókedvezmények szűnnek meg a kormány döntése értelmében január elsejétől.
„A különböző adókedvezmények megszüntetése az adó- és járulékcsökkentés érdekében történt” – válaszolta megkeresésünkre a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya.
Ezenfelül további 400 ezer forintos jövedelmig mentesültek az adófizetés alól, ha úgynevezett „vendégasztal” szolgáltatást nyújtottak.
Ez utóbbi kategóriába tartozott például a kézművesbemutatók szervezése, a szálláshelyen történő étkeztetés, illetve az otthon készített termékek árusítása. Ezek az adókedvezmények szűnnek meg a kormány döntése értelmében január elsejétől.
„A különböző adókedvezmények megszüntetése az adó- és járulékcsökkentés érdekében történt” – válaszolta megkeresésünkre a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. A falusi turizmus részesedése 2008-ban: - az összes hazai szállóvendég 2,5 százaléka
- az összes hazai vendégéjszaka 3,1 százaléka
- az összes magyarországi szálláshely 9 százaléka-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.