Zuhanó utasszám, csökkenő árbevétel, vaskos veszteség – rég nem volt olyan nehéz helyzetben a világ légiipara, mint jelenleg. A gondok súlyosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) legfrissebb jelentése szerint júniusban 7,2 százalékkal esett vissza az utasszám éves összehasonlításban, a nemzetközi jegyárbevételek pedig 25-30 százalékkal maradnak el a tavalyi referenciaértéktől. A helyzet javulására ráadásul az idén már nincs esély, az IATA legalábbis 9 milliárd dolláros összesített veszteséget jósol az idei évre a világ légitársaságainak. Különösen cudar időket élnek át a „klasszikus” légicégek, amelyek rugalmatlan működésük, merev üzleti modelljük miatt eddig nehézkesebben reagáltak a válság jelentette kihívásra, mint fapados versenytársaik.
Az utóbbi időben azonban mintha fordult volna a széljárás, legalábbis mind több olyan hírt és bejelentést hallani, hogy a nagy légitársaságok – a költségcsökkentés klasszikus technikáinak kimerülésével – a fapadosok módszereit igyekeznek saját gyakorlatukba átültetni.
A sort a British Airways (BA) nyitotta, amely rövid távú járatain törölte az ebédet és a vacsorát, és most újabb változtatásokat tervez a fedélzeti ellátásban. Hogy pontosan mit, Willie Walsh vezérigazgató nem árulta el, azt azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy a patinás brit légicég továbbra is a prémium szegmensben kíván maradni. A BA-ra rá is fér a takarékoskodás, hiába csökkentette ugyanis – részben a dolgozóira rákényszerített „önkéntes” fizetésmérsékléssel – a költségeit csaknem 7 százalékkal október óta, a cég továbbra is vastagon veszteséges. 2009/10-es üzleti évének júniussal végződött első negyedében a BA 106 millió fontos (mintegy 33 milliárd forintos) adózott veszteséget hozott össze; igaz, a szerdán közzétett júliusi adatok már az utasforgalom enyhe emelkedéséről tanúskodnak.
A BA-val szemben a Lufthansa ugyan nyereséges tudott maradni a júniussal zárult negyedévben (40 milliós profittal zárta az időszakot), ám a német légitársaság vezetése nem elégedett, és további költségcsökkentést tervez. Ötletként felmerült, hogy egyfajta „építőkocka-rendszert” vezetnének be; ez azt jelentené, hogy az utasok maguk válogathatnák össze a repülőút elemeit. Így például lehetőség lenne arra, hogy az utas egyáltalán ne kérjen fedélzeti ellátást, vagy csak csökkentett értékűt igényeljen. Az ördög persze a részletekben rejlik – hangsúlyozzák a külső szakértők, akik szerint minden az árazáson múlik, vagyis azon, hogy az egyes építőkockákat mennyiért adja a légicég. Erre nézve azonban egyelőre nincsenek tervek. Szóba került a légitársaságnál az is, hogy egyes belföldi járatokat a jövőben ne a Lufthansa, hanem a 100 százalékos leányvállalat Germanwings üzemeltessen. A fapados leány jóval alacsonyabb költségszinten működik, mint a prémium kategóriájú anyacég, a spórolás tehát garantált.
Hasonló tervekkel kacérkodik az Air France-KLM, azzal a különbséggel, hogy a francia–holland légitársaság nem saját leánycégére, hanem a Skyteam légiszövetség-beli partnereire bízná egyes járatainak üzemeltetését. Hogy ez pontosan miként történne, egyelőre nem tisztázott. Az viszont biztos, hogy a társaság vezetése mindenképpen lépni akar. „Egyszerűbb üzleti modellre van szükségünk” – jelentette ki Pierre-Henri Gourgeon konszernvezér. Szükség is van a korrekcióra, hiszen az Air France-KLM nem kevesebb mint 426 millió eurós veszteséget termelt a második negyedévben, bevételei pedig 21 százalékkal estek viszsza, fordulatra ráadásul belátható időn belül nem látnak esélyt.
A British Airways is újratárgyalja a vállalattal a 787-es modellre esedékes kifizetéseket, és az Airbusszal is megegyezett a 12 A380-as leszállításának késleltetéséről.
Az európai repülőgépgyártó A380-as programja már így is két évvel le van maradva az ütemtervtől, és dollármilliárdokkal túllépte a tervezett költségvetést.
A British Airwayshez hasonlóan halasztást kér a légitársaságok nagy része mind a Boeingtól, mind az Airbustól rendelt gépek esetében.
A British Airways is újratárgyalja a vállalattal a 787-es modellre esedékes kifizetéseket, és az Airbusszal is megegyezett a 12 A380-as leszállításának késleltetéséről.
Az európai repülőgépgyártó A380-as programja már így is két évvel le van maradva az ütemtervtől, és dollármilliárdokkal túllépte a tervezett költségvetést.
A British Airwayshez hasonlóan halasztást kér a légitársaságok nagy része mind a Boeingtól, mind az Airbustól rendelt gépek esetében.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.