BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Airbus–Boeing: a neheze még hátravan

Az Airbus és a Boeing együttesen rekordmennyiségű repülőgépet állít elő az idén a recesszió és az utasszámok csökkenése ellenére is – adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A két társaság összesen 970 új repülőgépet ad át az idén, ezzel megdöntik az 1999-es 914 gépes rekordot.

Szakértők szerint 2010 azonban a visszaesés éve lehet: várakozásaik szerint a nagy gépgyártóknak keskeny törzsű modelljeik esetében 30 százalékkal kell mérsékelniük a termelést. Az ezen modellek gyártásának visszaesése két okból is érzékenyen érinti majd az iparágat. Egyrészt a két nagy gyártó a keskeny törzsű modelljeik profitjából finanszírozza az új fejlesztéseket, mint például a Boeingnél a 787-es Dreamliner modellt, amely jelenleg két évvel van elmaradva az ütemtervtől. A másik fő probléma, hogy a termeléscsökkentés végighullámzik a teljes iparágon, és így több száz, a repülőkhöz alkatrészeket gyártó beszállító kerülhet a csőd szélére.

A két nagy repülőgépgyártónál továbbra is rendkívül hoszszú a várólista, így a következő hét évben a csökkenő termelés mellett is nyereségesen tudnak működni. VÁ

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.