Biotechnológiában elsők vagyunk a régióban
A beszámoló 14 ország 260 biotech cégét mutatja be, és minden egyes nemzeti helyzetre nézve felvázolta a lehetőségeket és a kihívásokat. A tanulmány szerint a régióból kiemelkedik Magyarország, ahol már több mint ezer embert foglalkoztat a biotech szektor 77 vállalata. A hazai cégek látványosan a kutatás-fejlesztésre helyezik a hangsúlyt: az alkalmazottak 40 százaléka dolgozik ezen a területen, ötmillió eurós forgalmuknak pedig 60 százalékát költik el erre.
Az elemzés készítői megállapították, hogy Magyarországon, Lengyelországon, Észtországban és Csehországban található a legtöbb biotech cég. A régióban több mint tízezren foglalkoznak biotechnológiával, közülük több mint 1900-an a kutatás-fejlesztéssel. Az itt jelen lévő cégek forgalma 2008-ban meghaladta a 345 millió eurót, amelyből 19 milliót költöttek kutatás-fejlesztésre.
A 14 ország biotech cégeinek többsége általános kutatással és gyártással, illetve diagnosztikai és analitikai szolgáltatásokkal foglalkozik, de az utóbbi időben aktívan fejlődik a bioinformatika is.
A magyar biotechnológia igen dinamikusan fejlődött az elmúlt évtizedben. Magyarország éves 3,6 millió eurós becsült forgalmával és több mint 1,3 millió euró értékű gyógyszer- és egészségügyi felszerelés-exportjával Kelet-Európa legfejlettebb gyógyszeripari piacának számít.