Cégvilág

Jól fizet a magyar gabona után az EU, de kell a türelem

Bizonyára nagy keletje lesz a hétfőn induló gabonaintervenciónak. Az idén a búza és az árpa esetében lehetővé tett felvásárlást ugyanis kedvezőbb áron bonyolítja le az EU, mint amennyiért a gazdák el tudják adni terményeiket – tudta meg a Világgazdaság Vancsura Józseftől, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökétől.

A malmok csak napi szükségleteik ellátására vásárolnak, a jelenleg az egyetlen komoly felvásárlónak számító állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit (TIG) Kft. is 24 500 forintot fizet tonnánként, ezzel szemben a jelenlegi árfolyam mellett az intervenciós értékesítésben a gazdák több mint 27 700-ra számíthatnak.

Ráadásul a TIG legfeljebb három tonnát vesz át egy gazdától, és az állami felvásárlásban öszszesen 200 ezer tonnát vonnak ki, az uniós intervenciónál a búza és az árpa esetében viszont nincs felső határ. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint mintegy kétmillió tonna búzát ajánlanak majd fel a termelők intervenciós átvételre.

Az uniós intervenciós ár nemcsak a magyar árat hagyja le, de a világpiacinál is kedvezőbb: a termelők jelenleg 100-110 euró körüli áron tudják exportra értékesíteni terményüket, ám ebből le kell vonni a szállítás díját. „Abban bízhatunk, hogy a világpiacon kereslet indul be; ha ez 10-20 százalékos áremelkedést jelent, már jól járnak a gazdák” – mondta Vancsura József. Hozzátette: márciusig talán kimerülnek a román búzakészletek, ez megnövelheti az érdeklődést a magyar gabona iránt.

Addig azonban majdnem fél évet kell várni, míg az intervencióra elsőként felajánlott mennyiségekért is csak jövő januárban juthatnak pénzhez a termelők.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

 

Világgazdaság-->

gabona intervenció gazda árpa EU GOSZ Gabonatermesztők Országos Szövetségének búza
Kapcsolódó cikkek