Megkezdték az agrártámogatások kifizetését: pénzhez jutottak a tejtermelők, illetve most kapják kézhez járandóságukat a területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók – jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón. Az EU döntése értelmében október 15-ét követően lehetett megkezdeni az uniós közvetlen, illetve a hasonló elven működő nemzeti kiegészítő támogatások kifizetését. Tizennégy tagország – köztük Magyarország is – jelezte, ennek alapján előleget fizet.
Múlt hét pénteken már átutalták a tejtermelőknek a 16 milliárd forintot kitevő „tej top up” támogatást, literenként egy termelő 8,30 forintot kap. Kedden elkezdték az uniós területalapú támogatás kifizetését is, hektáronként 42 900 forintot. Kiderült, hogy az összeg 70 százalékát lehet kifizetni előlegként. A 130 milliárd forintra rúgó teljes területalapú támogatási forrásból eddig már 105 ezer gazdálkodónak fizettek ki 57 milliárdot.
Jövő hét hétfőjén a támogatást már megkapott termelők száma 150 ezerre, a kifizetett összeg 91 milliárd forintra emelkedik. A teljes 130 milliárd forintot várhatóan a hét végéig kifizetik a jogosultaknak.
November 1-jén kezdődik a gabonaintervenciós időszak is – emlékeztetett az államtitkár. Gőgös Zoltán jelentős mennyiségű felajánlásra számít, mivel pang a búza és az árpa piaca is. Úgy vélte: a termelők mintegy kétmillió tonna búzát ajánlanak majd fel intervenciós átvételre. Az első felajánlott mennyiségek árát két hónap alatt tudják kifizetni a termelőknek, így ők jövő év januárjában juthatnak a pénzükhöz. MTI-Eco
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.