Érdemi eredmény nélkül ért véget az agrárminiszterek tegnapi informális találkozója Brüsszelben, amelyet a tejágazat súlyos válsága ügyében hívtak össze. Az Európai Bizottság – 20 tagállam kérésének engedve – csupán abba egyezett bele, hogy hajlandó megvizsgálni a tejpiaci rendtartás radikális átalakításának lehetőségét, ám ez csupán közép- vagy hosszú távon eredményezhet változást. Rövid távon csupán a kvóták felemeléséről szóló döntés visszavonása segíthetne, erre azonban az Európai Bizottság továbbra sem hajlandó – derült ki a tegnapi ülésen.
A döntés értelmében az Európai Bizottságnak az eddigieknél hatékonyabb piacszabályozó intézkedéseket kell kidolgoznia az ágazat közép-, valamint hosszú távú egyensúlyának helyreállítása érdekében. Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő, az uniós törvényhozás mezőgazdasági bizottságának tagja emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány – több más tagállammal együtt – már hónapokkal ezelőtt szorgalmazta a kvótaalapú és az exporttámogatások jelentős növelését. Mariann Fischer Boel agrárbiztos ugyanakkor nem volt hajlandó hozzányúlni a kvóták fokozatos emelését, majd megszüntetését előíró ágazati reformcsomag fő elemeihez. A dán biztos tegnap ismét azt hangsúlyozta, hogy csak a tagállamok nyújthatnak pótlólagos támogatást a gazdasági válság miatt átmenetileg nehéz helyzetbe jutott tejtermelőknek.
Brüsszelben tegnap is nagyszabású tüntetést tartottak a tejtermelők, tojással is megdobálták a rendkívüli tanácsülésre siető minisztereket. A gazdák a nagy kereskedelmi láncok agresszív árletörő politikájára is panaszkodnak; miközben 2007 novembere óta a kiskereskedelmi tejárak 14 százalékkal emelkedtek, addig a felvásárlási árak a termelési árszint alá csökkentek. Fischer Boel szerint azonban fordulat körvonalazódik a piacon, hiszen augusztusban egy centtel magasabb volt az unióban az átlagos tejfelvásárlási ár, mint a megelőző hónapban.
A Tej Terméktanács a magyar álláspontot támogatta a Brüsszelben kibontakozott tejvitában, miszerint továbbra is indokolt és szükségszerű a kvótaalapú támogatás 50 százalékos emelése, a kvóták befagyasztása, valamint a támogatottsági szintek közötti különbség megszüntetése – mondta el Istvánfalvi Miklós, a szervezet elnökhelyettese. A szorult helyzetben lévő gazdák számára az agrártárca a jövő évben 14-15 forint literenkénti támogatás kíván adni, miután az Európai Bizottság nemzeti hatáskörbe utalta vissza az ágazat problémáinak megoldását.
Máhr András, az agrártárca államtitkára korábban közölte: a termelők még ősszel megkapják – nemzeti forrásból – a tej top-upot. Ez 16 milliárd forint többletforrást jelent még az idén a súlyos gondokkal küszködő ágazatnak. Jövőre be kívánják vezetni az állatjóléti támogatást, valamint az uniós források átcsoportosításával még további pénzeket szeretnének az ágazatnak jutatni. Erre lehetőség adódik, ugyanis az uniós pénzek 10 százalékát nemzeti hatáskörben át lehet csoportosítani. A jelenlegi és a tervezett többlettámogatással együtt így jövőre literenként mintegy 22-23 forint támogatáshoz juthatnak a tejtermelők.
Istvánfalvi Miklós szerint a szakemberek úgy vélik, hogy a 22 forintos támogatás leghamarabb egy év múlva érhető el, így a veszteséges, problémákkal küzdő termelőknek jelenleg ez nem jelent segítséget. A járható út a kvótaalapú támogatás növelésének előrehozatala lenne a tanács álláspontja szerint. Nagy problémát jelent továbbá az is, hogy a felvásárló és feldolgozó társaságok egyaránt arra hivatkozva utasítják el a tej felvásárlási árának emelését, hogy a termelők amúgy is megkapják a támogatást. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.