BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokat javultak a kilátások a Mazdánál

A Mazda a felére, 26 milliárd jenre (290 millió dollárra) csökkentette a 2010 márciusáig tartó pénzügyi évre vonatkozó veszteségvárakozását a májusi 50 milliárdról – tudósított a Reuters. Japán ötödik legnagyobb autógyártója arról számolt be, hogy az értékesítések a vártnál jobban alakultak a többi között az üzemanyag-takarékos Mazda 3-as modell szigetországbeli eladásainak köszönhetően. A hirosimai cég így már a július–szeptemberi időszakban újra nyereségessé válhat.

Tovább javíthatja a vállalat piaci helyzetét, hogy 96 milliárd jen értékben tervezik részvények piacra dobását. Ezek részben új, részben a cég tulajdonában lévő saját papírok. A Mazda közleménye szerint a bevételt környezetkímélő járművek fejlesztésére, valamint a vállalat pénzügyi stabilitásának megerősítésére fordítják.

A cég ígéretei szerint 30 százalékkal javítja járműveinek üzemanyag-fogyasztását 2015-re, elsősorban a belső égésű motorok fejlesztésével. Hibrid járművek fejlesztése terén is mind nagyobb a nyomás az autógyártón, mivel az adókedvezmények egyre inkább ebbe az irányba terelik a hazai vásárlókat. PM

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.