Cégvilág

"A Sláger és a Danubius ügye jól mutatja, hogy mi zajlik itt"

Lengyel László politológus szerint a magyar médiaelit megsemmisült a két párt közötti médiaháborúban, a szakmának semmiféle önvédelmi refleksze nincs.

"Lényegében a közmédiumok megszűntek alkotmányos intézmények lenni, miután a pártok úgy döntöttek, hogy a közmédiumokon belül inkább pártközi egyensúlyt alakítanak ki a Magyar Rádió és a Magyar Televízió függetlensége helyett" - mondta Lengyel László politológus a Nemzeti Média Kerekasztal legutóbbi ülésén, amelyről az elkészült videójegyzőkönyvet itt tekintheti meg.

Lengyel László szerint ennek a pártközi egyensúlynak a jegyében születet meg a sokat vitatott rádiódöntés is. "Ez a te rádiód, ez meg az enyém! Ott ülnek a párttagkönyvekkel a zsebükben és meghozzák azokat a döntéseket, amelyeket az egyensúly fenntartásához szükségesnek ítélnek, attól függetlenül, hogy az így létrehozott adók hogyan fognak működni" - jelentette ki.

Lengyel kijelentette: a kialakult helyzetért nagyban felelősnek tartja a médiaelitet, amely - mint foalmazott - mára teljesen megsemmisült. "Lekaszabolták egymást a médiaháborúban, sorra eladták magukat vagy a politikának, vagy a gazdasának, feladtak mindenféle szakmai kontrollt, értékrendet. A szakmának semmiféle önvédelmi refleksze nincs. Egy telefonra úy ugrál, ahogy parancsolják neki Nem lehet komolyan venni azokat az újságírókat, akik az első szóra jobbra, vagy balra ugranak."

A A Nemzeti Média Kerekasztal tanácskozásán tapssal fogadták dr. Majtényi László bejelentését, hogy a két kereskedelmi rádió frekvenciájának odaítélésével kapcsolatos döntés miatt november 30-ai hatállyal lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) élén betöltött elnöki tisztségéről.

rádiódöntés rádiófrekvenciák Majtényi László sláer Danubius ORTT Lengyel László
Kapcsolódó cikkek