BKV, BA: letartóztatott jogi igazgatók
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) pénteken őrizetbe vette a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt. jogi igazgatóját, ellenük bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást – derült ki a hatóság közleményéből.
Az RRI április 15-én kezdte meg a nyomozást egy magánszemély feljelentése alapján. Az eljárás során a rendőrség adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója a társasággal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összegek jelentős részét visszakapta, illetve, hogy ezen ügyvédi irodák el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a BA részére. A nyomozás során az is kiderült, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követett el.
A rendőrség tetten érte a BKV Zrt. jogi igazgatóját, amint egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában mintegy tízmillió forint összegű „kenőpénzt” vett át egy a BKV Zrt.-vel szerződésben álló cég munkatársától. VG


