Cégvilág

Jövőre kötelesek visszavenni a csomagolási hulladékot az üzletek

Januártól ismét változnak a környezetvédelmi termékdíj fizetésének szabályai, ám a lapunknak nyilatkozó italgyártók továbbra sem elégedettek maradéktalanul az évről évre módosuló rendszerrel.

A legfontosabb új elem, hogy januártól a termékdíj-fizetési kötelezettség az első forgalomba hozót, vagyis a gyártót terheli. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint ennek lényege az adminisztráció egyszerűsítése, de szerintük az újítás nem is hoz különösebb változást: „a törvény adta átvállalási lehetőséget nagy arányban használták a kötelezettek, ami azt jelenti, hogy eddig sem a kereskedők fizettek, hanem a tőlük a termékdíjat önként átvállaló gyártók”.

Másfelől – tudtuk meg a tárca sajtóosztályától – a nagyobb kereskedelmi egységeket a jövőben kötelezik arra, hogy a vevőktől a csomagolási hulladékot visszavegyék. Így tehát a kereskedők csupán a termékdíj megfizetésétől mentesülnek, a hulladékkal kapcsolatos felelősségvállalás alól nem.

A másik lényeges változás, hogy a 2005 óta alkalmazott, darabalapú díjazás helyett ismét a hulladék csomagolóanyag tömege alapján számolják ki a fizetendő díjat. „Összességében ez nem jelent számunkra változást a díj egészét tekintve, sőt, a darab-alapú fizetés megszüntetését előnyösnek tartjuk” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Fehér Tibor, a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács elnöke.

Nem látja ennyire előnyösnek a változást a Magyar Sörgyártók Szövetsége. „A darabalapú rendszer helyett átszámították a díjakat tömegalapra, ami rendben lenne, ha az automatikus átszámítás nem vinné az egyes csomagolási fajták közötti aránytalanság hibáját a rendszerbe” – nyilatkozta lapunknak Sivó Imre, a szövetség elnöke. Úgy véli, az alumíniumdobozok így indokolatlanul kerültek hátrányos helyzetbe, miközben ezek környezetvédelmi szempontból előnyös és teljesen újrahasznosítható csomagolások.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács gyártó Magyar Sörgyártók Szövetsége csomagolási hulladék Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium termékdíj kereskedő
Kapcsolódó cikkek