Ez amellett, hogy az energiaszektort átláthatatlanná teszi, helytelen jelzést ad egyrészt a fogyasztóknak, akik így kevésbé érzékelik az energia értékét és pazarlóbban bánnak az energiával, és kevésbé hajlandóak energiafogyasztást csökkentő beruházásokra. Ezzel egyidejűleg az állam a lakossági energiahatékonyság javítását is támogatja, azonban az energiaártámogatás töredékének14 megfelelő mértékben. Az energiahatékonyság javítása révén pedig a lakosság energiafogyasztásának 25-30 százaléka megtakarítható lenne.
Másrészt valós piaci árak híján a szolgáltatók is kevésbé vannak ösztönözve a szükséges korszerűsítések, fejlesztések. A tanulmány szerint a magyar rendszerrel kapcsolatban mindenképpen felmerül az igazságosság kérdése. A támogatás igénylése ugyanis gyakorlatilag önbevalláson alapul, az igénylőlapon közölt adatok helyessége, a jogosultsági kritériumok fennállása alapvetően nem kerül ellenőrzésre. Feltételezhető továbbá, hogy a rászorultsági kritériumok eleve túl engedékenyek. Ezt jelzi, hogy a háztartások csaknem fele szociális alapon gázár- illetve távhőtámogatásra jogosult.
Az elmúlt 6 évben ez a támogatási rendszer 600 milliárd forint kiadást jelentett az államnak. Háztartásaink 1 négyzetméterre eső energiafogyasztása az egyik legmagasabb Európában. A lakások energiahatékonysága viszont az egyik legrosszabb a többi uniós országhoz képest. Milliárdokat pazarolunk el, aminek terhét a magyar gazdaság, sőt, más csatornákon keresztül az egész társadalom kényszerül viselni.
Ésszerűnek látszik az ártámogatások megszüntetése az energiahatékonyság-ösztönző beruházások támogatása és a szociális támogatási rendszer erősítése illetve (részleges) átalakítása mellett.
