Cégvilág

Húszmilliárd a hálózatra

„Mintegy négy év múlva lehet nyereséges a júliustól induló HUPX magyar áramtőzsde annak köszönhetően, hogy az egyik legnagyobb európai tőzsdei szolgáltató, a lipcsei EPEX Spot rendszereit fogja használni. Természetesen a HUPX ettől még a nyugat-európai börzéktől teljesen független marad, de a készen vett szolgáltatás alacsony díja révén maga is versenyképes, induláskor kifejezetten vonzó árat tud majd kínálni” – tájékoztatta lapunkat a magyar áramtőzsdét útnak indító Mavir Zrt. vezérigazgatója.

<kep22026Tari Gábor várakozásai szerint az év második felében a magyar áramtőzsdén kel majd el a Magyarországon forgalmazott villamos energia mintegy 5 százaléka, s az arány 2011-ben éves szinten akár 10 százalékra is nőhet.
„Nem hiszem, hogy késésben lennénk a prágai áramtőzsde (PXE) magyar szekciójához képest, hiszen az utóbbi még meg sem kapta a Magyar Energia Hivataltól (MEH) a szervezett villamosenergia-piaci működési engedélyt. (Ezt érdeklődésünkre mgerősítette a MEH szóvivője is.) A prágaiak egyelőre egyfajta brókerplatformot üzemeltetnek. Tari Gábor arra számít, hogy idővel a Mavir tőzsdéjének lesz meghatározó árampiaci szerepe Magyarországon. „Ha verseny lesz, állunk elébe” – mondta.
Emlékezetes viszont, hogy a Mavir már tendert írt ki a HUPX informatikai rendszerére, sőt, 2007-ben ki is hirdette győztesnek az Opcom SA-t. Igaz, ettől még nincs szerződéskötési kötelezettsége, nem is szerződnek. „Nem volt egyszerű döntés, de egyértelmű volt számunkra, hogy az olcsóbb, a fogyasztók pénztárcáját tovább nem terhelő megoldást kell választanunk, hiszen egy működtetése nem olcsó mulatság” – magyarázta a visszalépést a vezérigazgató.
Ismert, hogy az EU harmadik energiacsomagja és a hazai vonatkozó törvény módosítása is előírja, hogy a Mavir az eddigi előírásokon túl tovább távolodjon anyacégétől, az MVM Zrt.-től. Bár a szétválás költségei még nem láthatók, az már borítékolható, hogy a meglévő szinergiák felszámolása miatt többletkiadásai keletkeznek majd a Mavirnak. Lehet, hogy nem veheti tovább például igénybe az MVM csoport informatikai szolgáltatását, esetleg ketté kell bontaniuk ma még közös ügyviteli, számviteli és más rendszerüket is. S hiába költözött a rendszerirányító és anyacége a közös, új székház más-más szárnyába, talán még a közösen használt helyiségeket is meg kell felezniük, Persze van még értelmeznivaló az előírásokon.
A Mavir 2020-ig mintegy 107 milliárd forintnyi új beruházásra készül, ebből körülbelül 20 milliárd jut erre az évre. A legnagyobb tétel az átviteli (nagyfeszültségű) hálózat fejlesztése. A 2010-es kiadások egyik nagy tétele a rendszerirányítási szoftver frissítése lesz, a munkát az eredeti szállító, a Siemens amerikai cége végzi el, várhatóan 2011 első felére. A nyárra épít a Mavir egy 400 kilovoltos alállomást az E.On gönyűi erőművéhez, az év végére pedig egyet Bicskére, amely Budapest mellett az észak-dunántúli térség ellátásának biztonságát is erősíti majd. Az Albertirsa–Martonvásár vezetéket egy rendszerűről két rendszerűre alakítják, a szolnoki alállomás kapacitásait pedig bővítik, ezzel is nő az ellátásbiztonság. A felsorolt beruházásokhoz a tendergyőztes CG Electric System Hungary Zrt. (korábbi nevén Ganz Transelektro) tápiószelei gyára szállítja a transzformátorokat, az opciókkal együtt 8 milliárd forintért.
A Mavir évek óta tárgyal az ukrán rendszerirányítóval, hogy a többi szomszédos országhoz hasonlóan megállapodjanak a közös határon lévő vezeték kapacitásainak együttes kiosztásáról. A mostani, külön-külön tendereztetés ugyanis megnehezíti a kereskedők dolgát. Tari Gábor várakozásai szerint cége az elmúlt évet a tervezettnél kisebb árbevétel-csökkenéssel és a várt 6,3 milliárd forintnál 1-2 milliárddal jobb eredménnyel zárja, de még így is jóval elmaradnak a 2008-as számoktól. Az idén sok múlik azon, hogy megáll-e a gazdasági válság hatásaként a főleg az ipari szférában jelentkező fogyasztás-visszaesés. Ha igen, akkor ismét megcélozhatók a 2009-es fő számok.

Várják a HUPX-et

Július 1-je után az a tőzsde lesz sikeres, amely olcsóbb, kezelhetőbb szolgáltatást kínál, amelyiken nagyobb a forgalom és amelyiken több, árjegyzésre képes szereplő jelenik meg – közölte Hornai Gábor, a hazai áramkereskedők egyesületének elnöke az Energiainfó sajtóbeszélgetésén.

Szerinte a magyar piacnak szüksége van egy új kereskedési felületre, ám kérdés, hogy hosszú távon hány áramtőzsdét tud eltartani a térség piaca.

Szerinte a magyar piacnak szüksége van egy új kereskedési felületre, ám kérdés, hogy hosszú távon hány áramtőzsdét tud eltartani a térség piaca. Húszmilliárd a hálózatra -->

Mavir áramtőzsde nyereség energiahálózat
Kapcsolódó cikkek