Súlyos az alultápláltság ára
Az európai malnutritio prevalencia adatbázis szerint ugyanis az otthon ápoltak 5–15, a kórházi felvételre kerülő betegek 40 és a szociális otthonban élők 60 százaléka alultáplált. Az alultápláltság ráadásul egy nagy-britanniai kutatás szerint megkétszerezi a betegek kezelésének költségeit – arról nem is beszélve, hogy életminőségüket és felépülési esélyeiket is nagymértékben rontja. Magyarországon még a helyzet felméréséig, az alultápláltak számának pontos meghatározásáig sem jutottunk el. Ismerve azonban a betegek kórházi táplálására fordítható összegeket, a hazai egészségügyi intézmények anyagi helyzetét, nem lehetnek illúzióink az eredményt illetően. Az alultápláltság következményeit figyelembe véve – szövődmények kialakulása, a fertőzésekre vonatkozó hajlam megnövekedése, a felépülési idő hosszabbodása – nyilvánvaló, hogy e probléma kezelésének elmaradása jelentős mértékben fokozza a betegellátás költségeit, s így komoly terhet ró nemcsak a betegekre, de az egészségügyi finanszírozásra is.
Az alultápláltság kialakulásában számos faktor játszik szerepet, így például a krónikus megbetegedések, az elégtelen tápanyagbevitel, de a szociális elszigetelődés és az autonómia hiánya is az okok között szerepelhet. A leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportot az idősek alkotják, akik függetlenül attól, hogy otthon, szociális intézményben vagy kórházban táplálják őket, nagy arányban alultápláltak, és esetükben jelentősen megnő a halandóság és a további betegségek veszélye. Ez pedig annak ismeretében, hogy a népesség egyre nagyobb mértékben öregszik, sötét jövőt vetít elénk.
A helyzetet megnehezíti, hogy az alultápláltság a könnyű viszszafordíthatósága és kezelhetősége ellenére nem kapott megfelelő súlyt a politikában, de az egészségügyi szakmában sem: az orvosképzésben csupán néhány előadást szánnak a táplálásterápiára, emellett nincs kifejezetten erre a területre fókuszáló képzés. Az is sajnálatos tény, hogy a kórházak finanszírozásában és működtetésében az élelmezés nem kap kellő figyelmet, holott kulcsfontosságú a betegek gyógyulása érdekében. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a napi étkeztetésre szánt költség legfeljebb 550 forint lehet, de a ténylegesen erre fordított összeg van hogy ennek a fele.
Külön problémát jelent, hogy a jelenlegi hazai szabályozás azonos kategóriába sorolja a tápszereket a gyógyszerekkel, holott az előbbiek előállítása és alkalmazása számos ponton eltér a gyógyszergyártás gyakorlatától. A tápszerek az alapanyagaikat tekintve ugyanis inkább tekinthetők élelmiszernek, mint gyógyszernek, és ezt a különbséget az európai uniós szabályozás következetesen figyelembe veszi. Meggyőződésem, hogy hasznos lenne hazánkban is a tápszerek önálló szabályozása.
A probléma Európa-szerte jelentős, és bár igen fontos lépés a döntéshozók közös nyilatkozata, a helyzet felismerését követően a terület komplexitása és volumene miatt mihamarabb további lépések megtételére lenne szükség. Az első és legfontosabb teendő a tápláltsági állapotfelmérések, szűrések bevezetése és rendszeresítése az általános gondozási gyakorlatba: nemcsak speciális esetekben, és nemcsak a betegek elbocsátásakor, hanem éppen a felvételükkor lenne fontos egy táplálkozásügyi felmérés elvégzése, melynek alapján megállapíthatók a kockázatok, és az eredményekkel összhangba hozhatók a kezelések. Elengedhetetlen továbbá, hogy a kórházi személyzet, az orvosok és a gondozók is külön figyelmet fordítsanak a betegek egyénre szabott étrendjének biztosítására.
Néhány európai országban már láthatók a kedvező változások jelei. Kérdés viszont, hogy itthon mikor tesszük meg az első lépéseket, a lakosság egészségügyi helyzetét látva ugyanis számunkra még fontosabb a helyzet mielőbbi és megnyugtató kezelése. Bízom benne, hogy a következő egészségügyi kormányzat a súlyának megfelelően kezeli majd a problémát és megkezdődik a párbeszéd az érintett felek között. Ez kedvezően hatna a betegek helyzetére, az egészségügy finanszírozására – vagyis közvetve mindannyiunk életére.
Dr. Katona Beatrix Súlyos az alultápláltság ára -->
