BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keletre menne a posta

Még a 2013-as teljes hazai postai liberalizációig meghatározó regionális szereplővé szeretne válni a Magyar Posta (MP) Zrt. Jelenleg is folyik a munka a cégnél, hogy minél előbb megjelenhessenek egyes szolgáltatásaikkal a kelet-közép-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában – értesült a Világgazdaság.

A terjeszkedést más fejlett nyugat-európai postatársaságokkal együttműködve képzelik el. A következő szűk három év terveiről és tennivalóiról egy tegnapi postafiók-átadás után számolt be lapunknak Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója.

A külföldi terjeszkedési tervek mellett természetesen elsősorban a hazai pozícióinak megerősítésével készül a piacnyitásra a Magyar Posta. Ennek jegyében az idén tízmilliárd forintot fordítanak beruházásra, fejlesztésre: megépítik második logisztikai központjukat Gödöllőn, a Ferihegyi repülőtéren pedig nemzetközi kicserélőüzem létesítését kezdhetik el. Szintén százmilliókat költenek a legforgalmasabb postahelyek modernizálására. A társaság a szolgáltatásportfólióját is a közelgő liberalizáció tükrében alakítgatja.

A hagyományos postai szolgáltatások zsugorodása miatt kieső bevételt a pénzügyi és pénzforgalmi, valamint az elektronikus szolgáltatások körének bővítésével igyekszik pótolni a társaság. Öszszességében egyébként nem vár nagy változást a teljes piacnyitástól a vezérigazgató, hiszen az MP árbevételének 75 százaléka már most is a versenypiacról jön.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.