Ugyanezt a módszert lehetne alkalmazni a vízfogyasztásmérőt illetően is, bár arra egyik európai uniós direktíva sem vonatkozik. Ismert, hogy a háztartások egyik legjelentősebb energiafelhasználása (a fűtésen túlmenően) a meleg víz előállítása során történik.
Ugyanígy természetesen kíváncsi lehetne az a mintegy 600 ezer háztartásban élő is, aki távhőt használ, hogy mennyit tudna megtakarítani azzal, ha a szobahőmérsékletet csökkenthetné, amikor nem tartózkodik otthon.
A mai elektronikai és informatikai világban egy ilyen kombinált fogyasztás- és költségmérő, illetve -összesítő szerkezet telepítése a meglévő fogyasztásmérők használata mellett is „filléres” megoldás lehetne annak érdekében, hogy az uniós direktívákban megfogalmazott célokat teljesíteni lehessen. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a magyar háztartások döntő többsége e direktívák nélkül is kíváncsi arra, hogy áll az energia- és a vízfogyasztással. Mindezek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy az ilyen jellegű termékek akár a legkisebb mértékben is elterjedtek volna Magyarországon.
Mindezeket azért taglalom, mert úgy látom, hogy az okos méréssel egy újabb „óriás” közeledik felénk. Nagy lendülettel érkezik: konferenciák, tanulmányok, EU-s direktíva, a szabályozói környezet változása. Nagy fantáziát látnak ebben az órák potenciális gyártói is. Nem mindegy, hogy melyik szabványt fogadják el, és kinek kell majd (lesz szerencséje) a közel hatmillió fogyasztásmérőt gyártania és felszerelnie.
