Cégvilág

Partnert keresnek a makói gázkutatáshoz

Az új szakaszban egyszerre lesz szükség kutatóintézeti vizsgálatokra, a meglévő kutak monitorozására, valamint új kutak fúrására

„Az Exxon kiszállása után a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. egyedül folytatja a makói nem hagyományos gázmező feltárását és a kitermeléshez szükséges technológia kifejlesztését” – tájékoztatta a Világgazdaságot Szabó György, a TXM ügyvezető igazgatója.

„Az első, az Exxon irányításával zajlott kutatási fázis lezárult, most készülünk neki a másodiknak” – hangsúlyozta Szabó György, aki egyben a TXM-et tulajdonló kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. igazgatósági elnöke is. Az új szakaszban egyszerre lesz szükség kutatóintézeti vizsgálatokra, a meglévő kutak monitorozására, valamint új kutak fúrására – ebből a tudományos vizsgálatok költségét szakértők 5-10 millió dollárra teszik, a monitorozást 50 millióra, az új kutat nyitása pedig akár a több százmillió dollárt is elérheti.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

gázkutatás makói gázmező TXM
Kapcsolódó cikkek