Az amerikai kormány által több mint százmilliárd dollár értékben kisegített American International Group (AIG) mindentől szabadul mostanában. Eladta nemzetközi biztosítóját, az ázsiai részlegét is viheti bárki. Most már az ingóságokon a sor: a társaság repülőgépek lízingelésével foglalkozó részleg, az International Lease Finance Corp (ILFC) jelentette be, hogy flottájából 53 darab személyszállító repülőgépet adott el az ausztrál Macquarie befektetési banknak - számolt be a BBC. A híradás szerint a vételár mintegy 2 milliárd dollár. Az AIG szerint a vevő jóval az értékük alatt jut hozzá a repülőgépekhez. Ennek ellenére az ILFC vezetője, Alan Lund úgy véli, hogy mégis jó üzletet kötöttek.
Korábban egyébként az AIG próbálkozott az ILFC eladásával, de az üzletágat elborító adósságállomány és a komoly kihívásnak tűnő finanszírozás megoldása azt eredményezte, hogy végül egyetlen vevővel sem tudott megállapodni a világ egykoron legnagyobb biztosítója.
A Macquarie a vétellel 186-ra emelte járművei számát, így a világ legnagyobb repülőgép lízingelő cégei nyomába ered, de még így is elmarad az eladó ILFC-től, és a General Electric szakosított cégétől.