BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legrosszabbkor sújtott le a hamu a német iparra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ennek az aggályának adott hangot a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DIHK) főtitkára. Martin Wansleben szerint az ágazat egyébként sem jól kezdte az idei évet a pilóták körében kirobbant bérkonfliktus miatt.

Ehhez járul most a német repülőterek átmeneti bezárása. Már a természeti csapás előtt csak minden negyedik légi közlekedési vállalat becsülte a helyzetét "jónak", és ezzel jelentősen rosszabb üzleti helyzetről adott számot, mint más német gazdasági ágazatokban működő cégek.

Wansleben egyben azzal a felszólítással fordult a légi ágazatban dolgozókhoz, hogy a bejelentett sztrájkot ne csupán halasszák el, hanem arról mondjanak is le és térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz. Utalt arra, ha a légi közlekedés hosszabb időre megbénul, ez kihatással lesz a német gazdaság más ágazataira is.

Különösen az exportágazatok, valamint a turizmus szenvedné meg a helyzetet. A légi fuvar ugyanis nagy jelentőségű a német külkereskedelem számára, értékben kifejezve aránya a külkereskedelemből 35-40 százalékos, hiszen repülővel szállítják a gépek és berendezések nagy részét.

A német üzleti körök lapja, a Handelsblatt szerint normális körülmények között az exporttermékek kereken 35 százaléka légi úton kerül fuvarozásra. Ez több mint 40 millió tonnát jelent évente. A logisztikai szolgáltatás részesedése a globális GDP-ből 7,5 százalék, értékben kifejezve 3,5 milliárd dollár. Éppen ezért éppen a gazdasági válság végén növekszik a légi úton történő szállítás jelentősége, hiszen sok vállalat a recesszió idején kiürítette raktárkészletét. Most, amikor ismét fellendülés megy végbe, a raktárkészleteket fel kell tölteni, de a repülők kiesnek a szállítóeszközök közül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.