Sok pénzt hagynak az állam zsebében a kkv-k
Ez többek között abban mutatkozik meg, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) sokkal kevésbé hatékony működésűek, mint a Lajtán túli társaik.
A kkv-szektor a munkavállalók közel 70 százalékát foglalkoztatja és az adóbevételek kétharmadát teljesíti Magyarországon. Hatékonyságuk viszont jelentősen kisebb, mintegy a fele a nagyvállalatokénak. Árulkodó mutató az is, hogy a határon átnyúló adózás költsége a kkv-knál eléri a bevétel 2,5 százalékát, míg a nagyvállalatoknál ez csupán 0,02 százalék.
E lemaradás mögött természetesen több tényező húzódik meg. Ezek közé tartozik a vállalkozási készség és az alkalmazotti felkészültség hiánya, ugyanakkor a hektikus gazdaságpolitika, a tisztességtelen verseny és a túl magas elvonási szint is – véli Kalocsai Zsolt, az RSM DTM vezérigazgatója.
Maguk a kkv-k is sokat tehetnek azonban azért, hogy ne eleve versenyhátrányból lépjenek a piacra, és az újabb, akár határon túli piacok meghódítása ne legyen lényegesen drágább számukra, mint a multik esetében. E feladatok közé tartozik a reális és kidolgozott céges vízió megalkotása, valamint a cash flow és az adóterhelés alapos és előrelátó tervezése.


