Túlteljesíthető az előző év
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz optimista cégek kategóriájába tartozunk – mondta lapunknak Szemkeő Gábor, a GLS kelet-európai régiójának ügyvezetője. A válságot kihívásként fogták fel, amelyből, ha megfelelően reagálnak, megerősödve kerülhetnek ki. Úgy érzi, ez sikeres törekvés volt.
A válság pontosan úgy hatott e cégre is, mint bármely másikra. A gazdaság, illetve a fogyasztás is zsugorodott, Magyarországon előbbi a hét, utóbbi a tíz százalék körüli értéket közelítette. Mivel e kettőből élnek, a szolgáltatásaik iránti kereslet is jelentősen csökkent. Ennek pontos mértékét nem tudta megmondani, mert csak most zárják az évet (a GLS-nél április 1-jétől a következő év március 31-ig tart az üzleti év – a szerk.), de az előzetes adatok szerint volumenben és bevételben is nagyjából megtartották a pozícióikat, azaz stagnált a cég. A csomagpiac azonban Magyarországon – az ügyfelek adataira alapozva – körülbelül tíz százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, enynyi többletkínálat keletkezett, amely a ma is tartó és egyre élesedő versenyben nyilvánult meg.
A teljes magyar csomagpiacból mintegy nyolc százalékban részesülő cégnek a kieső menynyiséget az ügyfelek számának növelésével sikerült pótolni. Így a 2009–10-es üzleti év nagyjából az azt megelőzőhöz hasonló eredményt produkál majd.
Kelet-Európában nagyjából hasonló piaci tendenciákat lehetett tapasztalni, de például Romániában a fogyasztás sokkal nagyobb mértékben csökkent (voltak időszakok, amikor 30-40 százalékkal is), mint Magyarországon. Összességében a régióhoz tartozó, Szemkeő Gábor által irányított öt országban (Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) a múlt héten zárult üzleti évben egy-két százalékkal nőtt a forgalom, és az előzetes adatok szerint elérte az 50 millió eurót. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Romániában 2007-ben indult a GLS, és a kezdeti felfutás lendülete jelentős növekedést hoz. Ez évre azt tervezték, amit az ország, azaz stagnálást. A tavasz azonban jobb kilátásokat hozott – mondta az ügyvezető –, megvan az esély arra, hogy kismértékben – egy-két százalékkal – túlteljesítsék az előző üzleti évet.
Szerintük a csomagdisztribúciós rendszer versenyképessége kiemelkedő. Példaként említette az e-kereskedelmet – ebben igen jelentős csomagmennyiséget visznek el – mint az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatot. A hagyományos kereskedelemben is azok a cégek a legversenyképesebbek, amelyek a legrövidebb úton juttatják el az árut a vevőhöz. A GLS pedig a gyártótól a végfelhasználóig viszi a termékeket, akár határon túlra is. Mivel elmaradnak a logisztikai és kereskedelmi áttételek, kiemelkedően nagy lehet a hatékonyság.
Szemkeő Gábor szólt arról is, az anyavállalat egyik legfontosabb válságintézkedése „Az egész világ elérhető legyen a GLS-en keresztül” törekvés megerősítése volt. Ezért olyan országokkal és gazdasági régiókkal mélyítette 2009-ben a kapcsolatait, mint India, Oroszország és a közel-keleti térség. Ennek köszönhetően több országban is csökkenteni tudta a csomagszállítások kézbesítési idejét, ezenkívül javult az áttekinthetőség és a minőség. A cég most újabb partnerkapcsolatok kialakításáról tárgyal.
A magyar csomagszolgáltató piac jelentős szereplőjének számító cég nagy gondot fordít arra, hogy az általa nyújtott szolgáltatás környezetterhelés szempontjából is a legkedvezőbb legyen. Figyeli és csökkenti az egy csomag célba juttatásakor keletkező szén-dioxid-kibocsátást, saját területén nem alkalmaz vegyszeres síkosságmentesítő szereket, rágcsálóirtáshoz kizárólag a madárvilágra veszélytelen megoldásokat alkalmaz, minden keletkező hulladékot szelektíven gyűjt és energiafelhasználását optimalizálja. Tavaly csatlakozott a GLS konszern az Európa-szerte meghirdetett „Think Green!” (Gondolkodj zölden!) kampányhoz. Ennek keretében tervbe vette egy ezer négyzetméteres minierdő létrehozását a telephelyén. Az akcióban – ügyfeleikkel közösen – már 35 fát ültettek.
A GLS konszern
A General Logistics Systems B.V., Amsterdam (GLS) – melynek a GLS General Logistics Systems Hungary Kft. is a leányvállalata – csomag- és expressz-, valamint értéknövelt logisztikai szolgáltatásokat nyújt. Ezeket teljes tulajdonban lévő, illetve partnercégeken keresztülkínálja 36 európai országban.
A páneurópai GLS Systems 36 központi hubból (elosztó központ), 678 depóból áll, és 13 ezer dolgozót foglalkoztat.
A mintegy 18 ezer járművel 350 millió csomagot szállít évente 228 ezer ügyfél részére egész Európa területén. A 2008–09-es pénzügyi évben árbevétele elérte az 1,8 milliárd eurót.
kínálja 36 európai országban.
A páneurópai GLS Systems 36 központi hubból (elosztó központ), 678 depóból áll, és 13 ezer dolgozót foglalkoztat.
A mintegy 18 ezer járművel 350 millió csomagot szállít évente 228 ezer ügyfél részére egész Európa területén. A 2008–09-es pénzügyi évben árbevétele elérte az 1,8 milliárd eurót.-->


