Vitték a Sharp LCD tévéket, mint a cukrot
Az Aquos LCD televíziók gyártója a negyedik legnagyobb játékos a szektorban a Samsung, a Sony és az LG mögött. Január és március között a cég 29,3 milliárd jenes profitot gyűjtött, az előző év azonos időszakában könyvelt 90,4 milliárd jenes veszteséget követően. Az eredmények közlése előtt 2 százalékkal emelkedett a Sharp részvényeinek árfolyama, ezzel a cég felülmúlta a tokiói részvényindex erősödését.
A Sharp bizakodó a jövőt illetően, több mint kétszeresére, 120 milliárd jenre emelte a 2011 márciusában végződő üzleti évre vonatkozó kilátásait, miközben a Thomson Reuters elemzői csak 112,9 milliárd jent vártak. Ezzel a Sharp három éve a legmagasabb éves haszon begyűjtését tűzte ki célul.
A japán vállalat kapacitásainak növelése érdekében októberben nyitott meg új napelemgyárát ( a cég a harmadik legnagyobb ebben a szektorban) és júliusban, három hónappal a tervezettnél korábban bővíti zászlóshajónak számító LCD gyárát.

