A rendezvényeken spóroltak a cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA válság miatt a vállalatok 44 százaléka vágta meg a képzésre, oktatásra, fejlesztésre fordított költségeket, miközben ha kellő keretük lenne erre a célra, éppen ezt a területet fejlesztenék – derül ki a HR Portal megbízásából a Garda Consulting Kft. és a Szinapszis Kft. által készített kutatásból, amelyben 108 cég vett részt. A szakértők szerint ez azt jelzi, hogy a vállalatok a válság végével a dolgozók képzésére lényegesen többet fordítanak majd.
A társaságok harmadának egyébként jelenleg nincs is HR-költségkerete, ahol viszont van, ott 6,5 százalékkal csökkent a személyzeti kiadásokra fordított összeg – árnyalta a képet Berey Zita, a Garda Consulting ügyvezető igazgatója. Leginkább a szolgáltató szektorban tevékenykedő, Budapest környéki mikro- és kisvállalkozásokról bizonyosodott be, hogy nincs HR-büdzséjük. A humánerőforrás költségének a csökkentése jelentősebb volt a megkérdezett ipari, termelő vállalatoknál, a közép-magyarországi cégeknél, a közepes és nagyvállalatoknál. A felmérés keretében a cégek 13 százaléka nyilatkozott a HR-költségkeret növekedéséről, de sokan vallották be, hogy egyáltalán nem is tudják, miként alakult a cég humánerőforrás-büdzséje.
A cégek egyébként a legtöbbet a rendezvényeken spóroltak tavaly. A megkérdezettek 56 százaléka nyilatkozott így, míg a bérköltségen a válaszadók 47 százaléka kurtított. Sok társaság csökkentette a kölcsönzött állomány, valamint az irodaieszköz-beszerzés költségeit is.
A bér- és kompenzációs rendszerek változását tekintve a felmérés szerint a cégek 32,7 százalékánál nem változott a bruttó bér összege, 36,5 százalékuk növelte a bruttó fizetéseket, míg 25 százalékuk csökkentette azokat. A béren kívüli juttatásokat a válság óta a válaszadók 43 százaléka csökkentette. VG


