Réthelyi Miklós elsődleges feladatának tartja a kórházak pénzügyi helyzetének rendezését, bár tisztában van a szűkös pénzforrásokkal. Elsődleges feladatai között lesz továbbá a rezidensek helyzetének tisztázása. Mint korábban beszámoltunk róla: az új rezidens rendeletet nem fogadják el a szakorvosjelöltek, nem vállalják a kilenc éves "röghözkötöttséget", inkább külföldön szerzik meg a szakképesítést.
A leendő minisztert Orbán Viktor leendő kormányfő a legtapasztaltabb kormánytagként mutatta ma be, aki húsz éve tagja a KDNP egészségpolitikai műhelyének. A 71 éves anatómus 1963-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, s tanszékvezető tanára, a világhírű Szentágotai János invitálására vele együtt a budapesti egyetem Anatómiai Intézetében kezdett dolgozni. Nemzetközi hírnévre tett szert, s közben megszerezte a biológiai tudomány doktora, majd az orvostudomány doktora címet. 1990-ben főosztályvezetőként dolgozott a Népjóléti Minisztériumban, majd 1998-99-ben az oktatási tárca tudományos főosztályvezetője volt, így némi közigazgatási gyakorlatra is szert tett.
Ám a mai bemutatásakor azt mondta: a hozzá tartozó különböző területek ismerőinek meghatározó szerepe lesz a kormányzati munkában, azonban a miniszteri felelősség az övé lesz. Tervek szerint az orvosprofesszor irányítja majd az egészségügyi, az oktatási, a szociális, a kulturális és a sport világát.
Az egészségügyben és más ágazatban meglévő problémák valósak, és az új minisztérium "nem csukhatja be a szemét" ezek előtt - fogalmazott. A megoldási javaslatok készítése már jó ideje folyik, de fontos, hogy az embereket rávegyék: felelősek a sorsukért. Rendezett, áttekinthető egészségügy kell, hogy a betegek megfelelő körülmények között gyógyuljanak. A kormánynak szerinte úgy kell végeznie a munkáját, hogy bizalmat ébresszen az emberekben.
"A kormány munkája szolgálat, és ha ezt a szolgálatot úgy tudjuk megjeleníteni, hogy ezt az emberek is észreveszik és együttműködnek, az a legfontosabb" - mondta. Most az az egyik feladat, hogy megtalálják az új minisztérium munkamódszerét, amiben mindenki szabadon végzi azt, amire felhatalmazást kapott. Az érdemi döntések előkészítésén már dolgoznak. Ez a tárca a kormányzati munka kirakatában lesz - szögezte le Réthelyi Miklós.