Indul a regionális tőkealap
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA válság miatt kritikus helyzetbe került, ám versenyképes, hosszú távon kedvező piaci kilátású vállalkozások vagy fejlesztések számára jelent majd segítséget, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tőkebefektetési alapot indít útjára a hét régióban. „Az alap elsődleges célja az, hogy a stagnáló időszakban pótlólagos forrást és szolgáltatásokat biztosítson a szükséges technológiai fejlesztésekhez, struktúraváltáshoz a növekedési potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozások számára, illetve előmozdítsa a foglalkoztatás megőrzését és bővítését a cégnél” – összegezte a kezdeményezés jelentőségét Mosonyi Balázs, az NFÜ Regionális Operatív Programok Irányító Hatóságának a főigazgatója.
A rendelkezésre álló keret régiónként 2-2 milliárd, összesen 14 milliárd forint. Az érintett vállalkozások tőke formájában juthatnak forráshoz, plusz tanácsadási szolgáltatást is igénybe vehetnek a program keretében. Bebizonyosodott ugyanis, hogy válsághelyzetben nem jelentenek általános érvényű megoldást az alapvetően beruházási célú – növekedést vagy foglalkoztatást elváró – pályázatok.
A regionális operatív programok (ropok) rendelkezésére álló források terhére jött létre a Regionális Tőkebefektetési Alap (RTA), amelynek keretében az egyes régiós források elkülönülten – kvázi alapokként – működnek majd. Az NFÜ spórolásból döntött az egyetlen alapként történő működtetés mellett, mert ha mind a hét régióban külön alapot hoznának létre, annak hét eljárási (engedélyezési, felügyeleti) és technikai-adminisztrációs költségvonzata lenne.
Az alap kezelését a már kialakított, százszázalékosan állami tulajdonú szervezet, a Regionális Tőkealap-kezelő Zrt. végzi majd. Alapvető elvárás vele szemben az állami és regionális fejlesztéspolitika érvényesítése, az eredményes gazdálkodás, és középtávon annak elérése, hogy piaci körülmények között is életképes legyen. Az RTA döntés-előkészítési és menedzsmentfolyamataiban az NFÜ által létrehozott befektetési bizottság, az alapkezelő igazgatósága és régiós menedzserek vesznek részt. A befektetési bizottság tagjai többségében befektetésekben jártas, elismert szaktekintélyek, kisebb részben állami, illetve régiós szervek (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, NFÜ, regionális fejlesztési tanácsok) képviselői. Feladatuk a befektetések előminősítése és a döntések előkészítése.
Az RTA végső kedvezményezettjei olyan kis- és középvállalkozások, amelyek szerepvállalása és gazdasági súlya jelentős egy-egy település vagy kistérség valamely gazdasági ágazatában, illetve foglalkoztatásában. A kedvezményezett maximum 500 ezer eurónak megfelelő tőkejuttatást kaphat, ez kiegészülhet maximum egymillió eurós kölcsönnyújtással.
A tőkejuttatás révén az alapkezelő tulajdonossá válik a kedvezményezett vállalatoknál.
A befektetési alapelveknek megfelelően a végső kedvezményezettek jellemzően öt évig használhatják a tőkejuttatást mint fejlesztési és beruházási lehetőséget. Az alapkezelő később, mindkét fél számára a leginkább megfelelőnek tartott időpontban kiszáll a vállalkozásokból a tulajdonrészek eredeti tulajdonosoknak vagy más szakmai (kockázati) befektetőknek történő értékesítésével.
A végső kedvezményezettek kiválasztásának kritériumai
A fejlesztés eredményeként növekedés, új termék, struktúra vagy kapacitás jön létre, szinten tartó beruházás nem támogathatóAz adott ágazat több egysége között tartós együttműködés alakul ki
A régió komparatív előnyeire épül a tevékenység
A tartós fejlődés feltételei biztosíthatók
A tevékenység jelentős mikro- és kisvállalkozói kört érint közvetlenül vagy közvetetten
A fejlesztés illeszkedik a ropok célrendszeréhez, és megfelel a régiós stratégiáknak
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az adott ágazat több egysége között tartós együttműködés alakul ki
A régió komparatív előnyeire épül a tevékenység
A tartós fejlődés feltételei biztosíthatók
A tevékenység jelentős mikro- és kisvállalkozói kört érint közvetlenül vagy közvetetten
A fejlesztés illeszkedik a ropok célrendszeréhez, és megfelel a régiós stratégiáknak
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség-->


