Tíz év múlva minden család tudja majd: mi a rák
Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, hazánkban minden hetedik nőnél várható, hogy élete folyamán kialakul a betegség. Ennek ellenére a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájára a nők majd 70 százaléka előrehaladott mellrákkal érkezik, a szűréseken pedig a meghívott nők mindössze 40 százaléka vesz részt. Már nem elsősorban a 45 év felettieket érinti n az emlődaganat, ijesztően megnőtt a betegség előfordulása a huszonéves korosztályban.
Magyarországon a daganatos betegségek vezető helyen állnak a halálozási statisztikákban. A nemzetközi elemzések is minket, magyarokat emelnek ki, ha negatív példáról van szó. Szakértők szerint 2020-ra a világon minden család tudni fogja, mi a rák.
A szomorú statisztikák megváltoztatása érekében rendez szombaton nyílt napot rendez a Semmelweis Egyetem, ahol a tájékoztató előadások mellett a látogatók ingyenes emlőszűrő vizsgálatokon vehetnek részt és szakemberektől kaphatnak tanácsokat az emlőrákról.