Cégvilág

Balatoni hajózás - Milyen szezon várható?

A balatoni kompok télen is csak a jég vagy vihar miatt állnak, a személyhajózás azonban április első szombatján indult. A szezon első két hónapjában mintegy negyedével kevesebb utaztak mind a személyhajókon, mind a kompokon a katasztrofális időjárás miatt. Június első tíz napjában azonban már csak tíz százalékos volt az elmaradás az elmúlt év azonos időszakához képest.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BH) tulajdonában lévő balatonboglári Sellő, a balatonszemesi Hattyú kempingben, valamint a siófoki Móló hotelben az előfoglalások a tavalyival azonos szinten vannak. Ám ha beköszönt a rossz idő, a vendégek ennek ellenére elmaradnak – mondta lapunknak Horváth Gyula vezérigazgató. Hozzáfűzte, hogy a múlthavi emlékezetesen viharos hétvégén – amikor a Tihany-Szántód közti kompforgalom csupán három, a személyhajó közlekedés pedig négy nap múlva indulhatott meg – a Móló Hotel szinte minden szobája beázott, és a kár megközelítette a 10 millió forintot.

Ennél azonban nagyobb gondot jelent, hogy a társaság máig sem kapta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől azt a mintegy 40 millió forintot, ami balatonboglári vitorláskikötő bővítésére és infrastruktúra fejlesztésére 89 millió forintos állami támogatásból a már egy éve elvégzett munka után járt volna. A közel 300 millió forintba került másfél éves fejlesztés sorozat nemrégiben zárult le. Bogláron a 270 hajóállást 44-gyel bővítették és a fejlesztés során új kikötőépület, park és parkoló is létesül. A költségvetés mintegy 60 százalékát a kikötői infrastruktúra cseréje tette ki.

A 22 balatoni önkormányzat tulajdonában lévő BH főbb üzletágai a menetrendszerinti hajózás, a kompközlekedés, a rendezvényhajózás és a vitorláskikötők üzemeltetése. Gazdálkodásában egyre markánsabb szerep jut a cég tíz, kizárólag vitorlások számára fenntartott kikötőinek, mert jelentős bérmunkáktól esett el a vállalat – mondta lapunknak Horváth Gyula vezérigazgató. Korábban a téli hónapokban a flottát karbantartó hajójavító és hajóépítő csapat nyáron halászhajókat és a vízirendészet járműveit javította, de erre már tavaly sem került sor, és idén sem változott a helyzet.

A szakemberek azonban nem maradtak munka nélkül. Egyrészt – közbeszerzési pályázat nyerteseként – a cég végzi a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. balatoni vízkiviteli műveinek (szivattyú- és csőrendszerek, jelzőbóják) karbantartását.

Másrészt nemrégiben fejezték be a Siófok katamarán 35 millió forintba került teljes felújítását, és egy hét múlva hagyhatja el a sólyateret  kilenc milliós rekonstrukció után az 1891-ben épült Kelén. A cég Sió vontatója pedig őszre készülhet el a teljes újjáépítés után.

A 300 fős BH a négy komp és a két éve közel 30 millió forintért vásárolt 13 fős Calypso gyorshajó mellett már csak 25 személyhajót üzemeltet, miután a Boglár motoros műszaki engedélye lejárt. A harmincas években épült hajó csupán több tízmillió forintos beruházás révén állhatna újra forgalomba. El kellett adni a kettő közül az egyik nagyvitorlást is. A mai helyzetben ugyanakkor nincs pénz arra, hogy a több éve tervezett flottafrissítést végrehajthassák.

A Calypso előtti utolsó beszerzés eredményeként öt éve jelent meg a Balatonon az akkor öt éves török gyártmányú Szent Miklós névre átkeresztelt hajó. A 450 személyes Szent Miklós ma a legkeresettebb rendezvényhajó a tavon, és azért volt rá múlhatatlanul szükség, mert az évtized első felében ki kellett vonni a forgalomból az 550 személyes egykori Beloianniszt, a 400 fős Gulácsot és testvérhajóját, a Bakonyt is le kellett selejtezni, mivel felújítása mintegy 100 millió forintba került volna. Emellett két elöregedett vízibuszt ki kell vonni a forgalomból.

A helyzet azóta súlyosbodott. Ma már hétre emelkedett az olyan elavult vízibuszok száma, amelyek helyett 5-7 éven belül néhány nagyobb, korszerű hajót kellene vásárolni. Addig is évről évre fejlesztenek olyan módon, hogy egy-egy hajó új, környezetbarát, kis fogyasztású motort kap. Tavaly az 1927-ben épült Csongor nosztalgiahajó motorját cserélték ki és megújult a 200 személyes Lelle motoros is. Hajófelújításokra tavaly összesen 64 milliót fordított a társaság, a teljes beruházási összeg a balatonmáriafürdői állomásépület felújításával, az említett vitorlás- és egyéb kikötőfejlesztésekkel 352,4 millió forintra rúgott a 2008-as 261 millió forinttal szemben. A beruházásokra egyebek mellett annak eredményeként jutott több pénz, hogy az elmúlt év elején a balatoni önkormányzatok 576 millió forintos tőkeemelést hajtottak végre a cégben.

hajózás balatoni hajózás szezon személyhajó
Kapcsolódó cikkek