BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bár nő az ár, csökken a bevétel

Az éves fakitermelési mennyiség csaknem tíz százaléka, 400-500 ezer köbméter – főként értékes bükkfa – eshetett áldozatul eddig a viharoknak – erről Ali Tamás, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Erdészeti Igazgatóságának igazgatóhelyettese beszélt. A kárértéket – figyelembe véve, hogy nemcsak fák pusztultak el, de erdei utak, hidak, gátak is – nehéz felmérni, ám országos szinten milliárdos nagyságrendű lehet – tette hozzá az igazgatóhelyettes. A Bakonyban a legsúlyosabb a helyzet: a Balaton-felvidéki erdőkben az évente kitermelt famennyiség fele pocsékba ment. A veszprémi erdőgazdaság területén a Zirci Erdészet különösen megsínylette az időjárást, ott az első becslések szerint két-három évi kitermelésnek megfelelő mennyiség pusztult el. Az erdőkben a kidőlt fák nagy része szilánkosra tört, tehát még fűtőanyagként is hasznavehetetlen, kárt szenvedtek továbbá az erdőállomány alatti facsemeték, amelyeket a rájuk boruló fakoronák sok helyütt összetörtek, ezeket most megpróbálják menteni. A Bakony mellett jelentős károkat okozott a vihar a Börzsönyben, a Mecsekben, a jelenleg is víz alatt lévő Gemenci erdőben és a Pilisben is.

A zöldség-gyümölcs ágazatban is jelentős, átlagosan 30-40 százalékos terméskieséssel kell az idén számolni – közölte a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója. Mártonffy Béla szerint a gyümölcsfajok mindegyikénél jelentős terméscsökkenésre lehet számítani, a zöldségek közül pedig a dinnyét, az uborkát, a zöldborsót és az ipari zöldségeket érte komoly kár. A szakmai szervezet kezdeményezi a miniszternél, hogy a mostani helyzetet nyilvánítsa vis maiornak.

A kedvezőtlen viszonyok – a viharok, a belvíz, illetve a nedves idő miatt várhatóan erős gombásodás – miatt jelentősen növekedhet a zöldségek és gyümölcsök ára. Mártonffy Béla példaként a meggyet említette, amely esetében az elmúlt években nyomott, jellemzően kilogrammonkénti 60 forintos ár a kétszeresére, de akár annál is magasabbra emelkedhet. Ez azonban aligha kompenzálja a terméscsökkenés miatti forgalomkiesést, így összességében az ágazatban a tavalyi eredményhez képest harmadával, 200-250 milliárd forintra csökkenhet az éves árbevétel. A zöldség-gyümölcs árak emelkedésénél is közvetlenebb a hatás a gabonapiacon. A tőzsdén a kukorica ára a régóta stagnáló 30 ezer forint körüli szintről 37,5 ezerre emelkedett. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint az esőzések és a belvíz miatt búzából és kukoricából ötmillió tonnával kevesebb teremhet az átlagosnál, ez a termés egyharmadát jelenti. A búzánál még nagyobb lehet a veszteség: az átlagos 3,5 millió tonnához képest másfél millió tonnával kevesebbet arathatnak Vancsura József szövetségi elnök prognózisa szerint.


Pénzt és katonát ígért a kormány. Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr megye több településén veszélyhelyzetet hirdettek ki – mondta el Nagy Anna kormányszóvivő a BAZ megyei Ócsanáloson. Emlékeztetett arra, hogy a kormány hétfőn 800 millióról több mint 1,5 milliárd forintra emelte a védekezésre szánt keretet, és kijelentette, hogy ezután is rendelkezésre bocsátják azokat a forrásokat, amelyekre szükség van. Hende Csaba honvédelmi miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben pedig azt ígérte, szükség esetén a Magyar Honvédség „összes rendelkezésre álló erőivel” részt vesz a védekezésben. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.