Energiaárak: befagyasztva!
Bafagyasztották az energiaárakat. A javaslat szerint ismét a területért felelős miniszter, vagyis jelen esetben Fellegi Tamás határozhatja meg a gáz- és áramárat. Az árak befagyasztása egészen addig tart, amíg a hosszútávú árképzésről megállapodás nem születik a kormány és a szolgáltatók között. A Fidesz szerint ez legkorábban ősszel várható.
Az Országgyűlés hétfőn 303 igen, és 20 tartózkodás mellett fogadta el a földgázellátásról, valamint a villamos energiáról szóló törvény módosítását. A 20 tartózkodó az MSZP-frakció soraiból került ki, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP igennel voksolt. A képviselők a köztársasági elnöktől kérték a törvény sürgős kihirdetését is.


