Cégvilág

Múlóban az olajmultik lobbiereje

A Mexikói-öbölben történt fúrótorony-katasztrófa nyomán kényes helyzetbe került a BP, amelyet csütörtökön leminősített a Fitch Ratings. Ez a világcég neve és központja szerint brit, egyben egyike azoknak a nagy multinacionális kőolajtársaságoknak, amelyek hosszú időn át meghatározó szerepet játszottak a piacon.

A párizsi Le Monde friss elemzésében ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy vajon ezek az óriáscégek, a "hét nővér" utódai (az Exxon Mobil, a Shell, a BP, a Total, a Chevron, amelyeket ma "majors" néven emlegetnek) ma is olyan hatalmasak-e, mint hírük alapján feltételezik róluk. Kétségtelen, mutat rá a lap, hogy jelentős pénzügyi hatalommal rendelkeznek az igencsak pénz- és eszközigényes ágazatban, mivel a világ tőzsdéin tőkeerejüket tekintve a vezető helyeket foglalják el. Emellett komoly politikai befolyásuk is van, különösen az Egyesült Államokban, ahol a "kőolajlobby" - amely igen közel áll a republikánus párthoz - évtizedek óta fontos tényezője az energiapolitikának. Ám egy olyan szektorban, amelyben alapvető a kőolaj- és a gázkészletekhez való hozzáférés, ez a hatalom igencsak viszonylagos.
 


A hajdanán "hét nővér" néven emlegetett nagy nyugati kőolajtársaságok (Exxon, Mobil, Chevron, Texaco, Gulf, Royal Dutch Shell, BP) 1928-ban a skóciai Achnacharryban kötött egyezménnyel felosztották egymás között a kőolajövezeteket - ám később, 1950 és 1970 között a termelő országok (Mexikó pedig már 1938-ban) államosították a földjük méhében rejtőző nemzeti kőolajkincseiket.

Az ExxonMobil ma is a legnagyobb nemzetközi kőolajcég, tőzsdei értékével (279 milliárd dollár) az első helyen áll a világon, jelen van a kutatásban, a kitermelésben, a finomításban, a vegyiparban és az üzemanyag-forgalmazó hálózatban. A második helyen a brit-holland Shell áll 160 milliárd dolláros kapitalizációval, majd a Chevron (145 milliárd dollár), a BP (116 milliárd dollár) és a Total következik (107 milliárd dollár).

Ám a nemzeti kőolajtársaságok mára megerősödtek. A tőzsdei értéket tekintve a PetroChina már szorosan az Exxon mögött jár (277 milliárd dollár), a brazíl Petrobras néhány év alatt maga is óriássá vált (145 milliárd dollár), az orosz Gazpromot pedig 123 milliárd dolláron jegyzik.

Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy ezek a "szuverén", állami meghatározottságú cégek közvetve vagy közvetlenül a világ nyersolaj- és földgáztartalékainak több mint 90 százalékát birtokolják, míg a nagy nyugati multinacionális kőolajtársaságok (majors) 10 százaléknál is kevesebbet. Az ExxonMobil és a BP együtt is csak tizedannyi saját kőolajtartalékkal bír, mint a Saudi Aramco, a szaúdi nemzeti kőolajcég.

A Le Monde megjegyzi, hogy ezek a köztulajdonú társaságok persze nem rendelkeznek a nagy magáncégek teljes ipari-műszaki technológiájával és szaktudásával, például az offshore mélytengeri kitermelés vagy a földgáz cseppfolyósításának terén - bár a helyzet mindenütt más. Kazahsztán például a nyugati cégek pénzügyi és műszaki segítsége nélkül nem képes egyedül fejleszteni a Kaszpi-tengeren 2000-ben felfedezett hatalmas kőolajmezőt, amely 40 milliárd hordóra becsült készletével feltételezések szerint az ötödik legnagyobb a világon. Noha az ott működő nemzetközi konzorciumra Kazahsztán nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy saját részesedését 8,3 százalékról 16,8 százalékra emelje, a KazMounaiGas nemzeti kőolajtársaság továbbra sem nélkülözheti az ExxonMobil, a Shell, a Total és az olasz ENI részvételét.

Más köztulajdonú cégek viszont a nyugati nagyok komoly versenytársaivá váltak. Irak 2009-ben tízegynéhány nagy kőolajmezőt árverezett el, és a vevők között ott volt az orosz Lukoil és Rosznyefty, a kínai PetroChina és Cnooc, valamint a malajziai Petronas. Némely állami vállalkozás komoly offshore termelési technológiát fejlesztett ki az évek során. Köztük van a Petrobras, amely tőzsdei cég, ám az állam felügyelete alatt áll. A cég technológiai fejlődése lehetővé tette a brazil állam számára, hogy megerősítse ellenőrzését a partjai mentén felfedezett hatalmas új tartalékok felett: a Petrobras több mint 7000 méter mélységből fogja kitermelni a kőolajat.

 A nemzeti olajcégek nem csupán lefölözik a nyersolaj kitermelés hasznát, hanem az állam súlya révén a szerződések egyoldalú módosítását is elérhetik, és ebben nem egyszer a nemzetközi jog határait feszegetik. Így például Venezuelában Hugo Chávez elnök 2008-ban kikényszerítette, hogy a PDVSA állami kőolajtársaság szerezze meg Orinoco-övezet nehézolajának kitermelésére vonatkozó projektek 60 százalékát. Oroszországban Putyin még elnökként kötelezte a Shellt és két japán céget, hogy a Gazpromnak többségi részesedést biztosítsanak a szahalini földgáz cseppfolyósítására vonatkozó hatalmas projektben.

Igaz, a kitermelő országok megszenvedik az árfolyamok csökkenését, Oroszország, Irán, Nigéria, Venezuela számára például egyaránt nehéz volt a 2009-es év, és a kitermelés nem megfelelő működtetésének következményei is őket sújtják. Ez azonban nem változtat azon, hogy ma már nem a "hét nővér" örökébe lépett nagy nyugati világcégek diktálnak ebben a szférában - fejtette ki a francia lap.
 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek