BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási veszély! Az autók számítógépeit is fel lehet törni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Idegen kezek a volánnál és idegen lábak a fékpedálon: amerikai kutatók menet közben törték fel egy szériaautó fedélzeti számítógépét. A következmények beláthatatlanok lehetnek, mert így manipulálni lehet például a fékeket - írja a világtudomány.hu.

A University of California kutatói San Diegoban a University of Washington munkatársaival közösen publikáltak egy tanulmányt, amely szerint katasztrofális biztonsági rések vannak a gépkocsik fedélzeti számítógépeiben. A sok kis komputer, amely a vezérlés elektronikáját irányítja, és így összeköttetésben áll a fékekkel is, mind biztonsági kockázatot jelent, állítják a kutatók - számol be a világtudomány.hu.

Képesek voltak menet közben blokkolni az egyes kerekek fékjeit, leállítani a motort, a fűtést vagy a rádiót felkapcsolni, illetve felerősíteni, vagy a be nem kapcsolt biztonsági övre figyelmeztető hangokat teljes erővel megszólaltatni. Megbolondították az ablaktörlőt és a külső és belső világítást is.



A szörnyülködés után a szakértők azt mondták, ez csak blöff, ilyet nem lehet megtenni, mindegy, hogy mit írnak az autóhackelésről, nincs olyan veszély, hogy az út széléről rádiójelekkel blokkolni lehessen egy kocsi fékjeit.

A válasz mégis az, hogy a dolog lehetséges, de előtte szabotázsra van szükség, manipulálni kell a gépkocsi komputerét, amit a diagnózis csatlakozón keresztül egy laptop segítségével meg lehet csinálni, és máris sikeres lehet egy másik autóból végrehajtva a hackertámadás, de ehhez távirányított, második számítógépre van szükség. Ugyanakkor terroristák ezt a dolgot egy távirányított bombával intézték eddig is…

Idegen kezek a volánnál és idegen lábak a fékpedálon: amerikai kutatók menet közben törték fel egy szériaautó fedélzeti számítógépét. A következmények beláthatatlanok lehetnek, mert így manipulálni lehet például a fékeket - írja a világtudomány.hu. világtudomány.hu-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.