Sötétebben látja a jövőt a Nokia
A Nokia eredetileg 6,7-7,2 milliárd eurós nettó értékesítést prognosztizált, mai közlése szerint azonban az előre jelzett sáv alsó részébe várható az eredmény. A finn óriás hasonlóan vélekedett a haszonkulcsról is, ami a korábban közölt 9-12 százalék alsó szintjén vagy ennél is alacsonyabban alakul majd - jelenti az AP.
A Nokia részvényei várhatóan 10 százalékot veszítenek értékükből ebben az évben, a cég egyre nehezebb helyzetbe kerül az okos telefonon jelentkező fokozódó rivalizálás hatására.
A finn mobiltelefongyártó óriás nemrég leszögezte: továbbra is harcol azért, hogy megtartja vezető pozícióját az okos telefonok piacán. "A vezető szerepünk többször megkérdőjelezték az utóbbi időben, de a kritikusok elfelejtik, hogy mind a mobilok, mind az okos telefonok szegmensében mi állunk az első helyen" – szögezte le Jo Harlow, a Nokia okos telefonokért felelős szenior alelnöke.
Áprilisban a Nokia részesedése az okos telefon szegmensben 41 százalékot tett ki, ugyanakkor az óriáscég számára nehézséget okoz a BlackBerry és az iPhone sikere. Az első negyedévben a finn vállalat 21,5 millió okos telefont értékesített, miközben globálisan összesen 52,6 millió készülék talált gazdára.


