Újabb NKTH–Sencsen kiírás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJúnius 30-ig lehet még pályázni a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), valamint a kínai Sencsen kétoldalú tudományos és technológiai forrásaira. A cél orientált kutatás-fejlesztések támogatása, amellyel közös alkalmazott kutatási projekteket valósítanak meg a nyertes pályázók. A program áttételesen a gazdaság versenyképességének növelését és a fejlődés fenntarthatóságát kívánja elősegíteni korszerű technológiák területén végzett középtávú, felhasználásorientált stratégiai kutatás-fejlesztéssel. A támogatás célja az innováció ösztönzése a magyar k+f stratégiai szempontok figyelembevételével. A program keretében benyújtott projektjavaslatoknak egyértelmű, világos célkitűzéseket kell meghatározniuk, a megvalósításhoz több szakterületet átfogó technológiai megoldások is alkalmazhatók.
A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal az NKTH–Sencsen kétoldalú TéT pályázat során a jelen pályázati felhívás eredményeképpen kiválasztott projektek teljes futamidejére összesen 380 millió forintot biztosít. Megjegyzendő, hogy az egész program, azaz valamennyi NKTH–Sencsen pályázati felhívás össztámogatása egymilliárd forintra rúg. A kiírók arra számítanak, hogy öszszesen három-hat pályázat nyer támogatást. A program olyan kutatás-fejlesztési projektek megvalósítását támogatja, amelyek a vállalkozások, nonprofit és költségvetési kutatóhelyek, valamint a vállalkozások egymás közti hatékony együttműködésével valósulnak meg kutatási konzorcium keretében. Támogatásra jogosultak a Magyarországon székhellyel rendelkező jogi személyiségű gazdasági társaságok, szövetkezetek; továbbá a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei; költségvetési szervek, költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményei; valamint jogi személyiséggel rendelkező nonprofit szervezetek.
A projektjavaslatot a konzorciumi tagoknak együttesen kell benyújtaniuk. Konzorciumi tagnak önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeteket tekintenek a kiírók, akik példaként említik, hogy ha egy egyetem több tanszéke vesz részt a projektben, az egyetem akkor is csak egy konzorciumi tagnak számít.
A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A megvalósítandó projekt futamideje maximum 24 hónapra tervezhető. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás a projekt teljes futamidejére legfeljebb 85 millió forint lehet. Támogatás a rendelkezésre álló keret erejéig nyújtható.
A projektjavaslatot magyar (1 eredeti) és angol (1 eredeti) nyelven, egyenként összefűzve vagy kötve, zárt csomagban, postai úton, valamint elektronikusan, a [email protected] és a [email protected] e-mail címre kell benyújtani a TéT Alapítványnak (A csomagon a TéT Alapítvány, 1255 Budapest Pf. 38 címzést kell feltüntetni.) VG
A program célja
Olyan k+f tevékenységek ösztönzése, amelyek- a magyar–sencseni TéT-kapcsolatok fejlesztését ösztönzik új, közös pályázat indításával;
- olyan technológiaalapú innovációt céloznak meg, amelynek jelentős kétoldalú TéT hatása várható (kiválósági központok kialakulása, illetve szélesebb felhasználói kör létrejötte valószínűsíthető);
- hazai és sencseni innovatív vállalkozások együttműködésére építenek, a globális piacon is értékesíthető termékek előállításhoz vezetnek;
- elősegítik a hazai fiatal kutatók és PhD-hallgatók nemzetközi projektekbe történő bekapcsolódását.
- a magyar–sencseni TéT-kapcsolatok fejlesztését ösztönzik új, közös pályázat indításával;
- olyan technológiaalapú innovációt céloznak meg, amelynek jelentős kétoldalú TéT hatása várható (kiválósági központok kialakulása, illetve szélesebb felhasználói kör létrejötte valószínűsíthető);
- hazai és sencseni innovatív vállalkozások együttműködésére építenek, a globális piacon is értékesíthető termékek előállításhoz vezetnek;
- elősegítik a hazai fiatal kutatók és PhD-hallgatók nemzetközi projektekbe történő bekapcsolódását. Témák - Környezetvédelem és környezetbarát technológiák
- Vízkezelés
- Biotechnológia
- Információs és kommunikációs technológiák
- Nanotechnológiai és új anyagok
- Élettudományok és hagyományos kínai orvoslás
- Élelmiszer-biztonság és biztonságos élelmiszer-ellátás
- Versenyképes mezőgazdaság-->


