Cégvilág

Feketén dolgoztat magyarokat az INA? A Mol csúsztatásról beszél

Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat. A Mol szerint a cikkek csúsztatásokat tartalmaznak.

A horvát közszolgálati televízió beszámolója és a Nacional hetilap internetes kiadásának cikke szerint a horvát munkaügyi ellenőrök tárták fel a szabálytalanságot, amiről szó esett az INA privatizációját vizsgáló horvát parlamenti bizottság legutóbbi, szerdán tartott ülésén.

Kruno Kovacevic, az állami felügyelőség vezetője megerősítette a tényt, de az eset részleteiről nem nyilatkozott, miután a vizsgálat még folyamatban van. Lapinformációk szerint az olajtársaság egymillió kuna (1 kuna 39,14 forint) körüli pénzbírságra számíthat.

Goran Maric, a parlamenti vizsgálóbizottság vezetője azt mondta, hogy a feketén foglalkoztatott magyar menedzserek Magyarországról kapják a fizetésüket. Megítélése szerint az INA eljárása "példa az üzletietlen magatartásra és egyik fő oka" az állam likviditási problémáinak.

A Mol, az MTI-nek eljuttatott reagálásában hangsúlyozta, hogy a horvát sajtóban megjelent hírek csúsztatásokat tartalmaznak. A Mol 40 országban végez üzleti tevékenységet, ezért a kollégák gyakran utaznak külföldre, így Horvátországba is, ahogy Magyarországra is gyakran látogatnak el üzleti útra, például a horvát kollégák - írja a cég.

Az INA-ban mindösszesen kevesebb, mint 50 külföldi dolgozik tartósan, ez az INA munkavállalók 0,5 százaléka. Ők szlovák és magyar állampolgárok. Az újonnan kiküldött néhány magyar munkavállaló szükséges engedélyének intézése már folyamatban van a hatóságoknál.

A tartósan külföldön dolgozók a nemzetközi adószabályoknak megfelelően adóznak: aki 183 napnál többet dolgozik külföldön, az adott országban, így Horvátországban fizet adót - áll a Mol közleményében.

INA feketén magyarok
Kapcsolódó cikkek