"Megmenekült" a Google
A keresőóriás a Reutersnek adott szűkszavú nyilatkozatban közölte, hogy meghosszabbították kínai működési engedélyét. Ezzel egy hosszú vita első fejezete zárulhat le Peking és a Google között. A keresőóriás elvileg az eredeti megállapodás szerint is 2012-ig működhetett volna Kínában, de az engedélyt a kommunista országnak évente meg kell újítania.
A Google korábbi közlései szerint bízott abban, hogy a kínai kormány nem dönt az engedély megtagadása mellett, amely a google.cn oldal teljes bezárását eredményezhette volna. Az amerikai cég és Kína az idei év eleje óta harcban áll, a konfliktus első mozzanataként – vélhetően kínai – hackerek januárban feltörték több emberjogi aktivista Gmail fiókját. Válaszként a cég titkosította a teljes webmail rendszert, majd közölte: a jövőben nem alkalmaz cenzúrát egyik kínai oldalán sem.
Ezzel a Google számtalan kínai jogszabályt megszegett, Kína pedig hangsúlyozta, hogy ha az országban akar tevékenykedni, be kell tartania a törvényi előírásokat. A Google viszont meglebegtetett annak lehetőségét, hogy elhagyja az országot és a kínai oldalára érkező látogatókat eleinte közvetlenül, később egy felugró ablak segítségével a hongkongi weblapjára irányította át. Így a kínai felhasználók a mai napig a cenzúrát megkerülve használhatják a keresőt, Peking még sem döntött a legkomolyabb szankció, az engedély megvonása mellett.
A Google Kínában a keresési piac mindössze 30 százalékát tudhatja magáénak az első helyezett, hazai Baidu mögött. A cég 2006-ban kezdte meg tevékenységét az ázsiai országban.


