Mobillal nyomul a Sziget
Az idei Szigettel kapcsolatban számos újdonságról is beszámolt tegnapi sajtótájékoztatóján Gerendai Károly, valamint az egyik főszponzor, a Vodafone stratégia-, márka- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese, Lakatos Péter. Az egyik legnagyobb durranás, hogy minden hetijegyes látogató feltöltőkártyás mobilkészülékkel gazdagodhat „majdhogynem ingyen”: kétezer forintért ugyanis egy kétezer forinttal feltöltött Vodafone 248-os készüléket vásárolhatnak, azaz magáért a készülékért nem, csak a lebeszélhető keretért kell fizetniük. A napijegyesek is hozzájuthatnak a Szigetfone-ra keresztelt készülékhez, nekik négyezer forintot kell fizetniük ugyanazért. A Vodafone külön Sziget tarifacsomagot is létrehozott a fesztivál tiszteletére (ez jár a kedvezményes készülékekhez is), amellyel tízforintos perc-, illetve SMS-díjjal kommunikálhatnak egymással a szigetfone-osok.
Szintén újítás, hogy az idén már percalapú jegyet is lehet venni a fesztiválra; ennek lényege, hogy annyit fizet a látogató, amennyi ideig a rendezvényen tartózkodik, így akár egy koncert erejéig is megérheti kilátogatni az eseményre. A 18 és 23 óráig tartó csúcsidőben percenként 70 forint a szigetelés tarifája, csúcsidőn kívül a fele. Annak sem kell aggódnia, aki túl jól érzi magát a Szigeten, és elfeledkezik az idő múlásáról, vagy esetleg elalszik, ugyanis a 13 500 forintot semmiképpen sem haladhatja meg a végső számla. Szintén újítás a kártyás fizetéses rendszer, amelynek lényege, hogy több kereskedőnél egy olyan ingyen kapott kártyával lehet fizetni, amelyre a fesztivál több pontján tölthető fel pénz. A Sziget VIP-részlegében például kizárólag kártyával lehet majd vásárolni, a többi vendéglátó egységben választható a lehetőség. „Ezzel a megoldással kevesebbet kell sorban állniuk a vendégeknek, s nem kell a viszszajáró pénzzel bajlódni” – mondta Gerendai Károly. A regisztrált kártyatulajdonosok a kártya esetleges elvesztésekor azt letilthatják, illetve a rajta maradt pénzt a fesztivál végén a feltöltőpontokon vissza lehet váltani.


