BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Addig nyaralunk, amíg az üdülési csekk kitart

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Balatonnál 17 kempinget működtető Balatontourist Zrt. egységeiben az elmúlt hétvégéig 8-9 százalékkal csökkent a vendégszám a tavalyi adatokhoz képest, főként a magyar vendégek elmaradása miatt

Két kedvező tendenciájú év után idén tavasszal még ígéretesen, 10 százalékkal többet mutatott az előfoglalások száma a balatoni kempingekben a korábbi évhez képest, de a nyári főszezon lecsengése előtt pár héttel már egyértelműen látszik, hogy összesen mintegy 10 százalékos forgalomcsökkenésre lehet számítani nyár végéig - mondta Polgár Tibor, a SCD Csoport érdekeltségébe tartozó cég vezérigazgatója

A magyar vendégek száma az idén 15 százalékkal visszaesett, míg a külföldieké összességében stagnált, így a korábbi 50 százalékról 64 százalékra nőtt a külföldi vendégek aránya. A németek, osztrákok érdeklődése nem változott a balatoni kempingek iránt, a dánok száma csökkent, a cseheké pedig továbbra is növekvőben van.

A vezérigazgató elmondta: az eddigi tapasztalatok nem igazolták vissza azokat a félelmeket, hogy a megadóztatott üdülési csekk miatt fog csökkenni a magyar vendégforgalom. A Balatontourist kempingjeiben valamivel még nőtt is az üdülési csekk forgalma az elmúlt évhez képest, viszont a készpénzes fizetés drasztikusan visszaesett.

"Gyakorlatilag a magyar családok addig nyaraltak és nyaralnak idén, ameddig az üdülési csekkjük tart, és ez legfeljebb egy-egy 2-3 napos hétvégét jelent családonként" - fogalmazott Polgár Tibor. Hozzátette: az eredményhez a gazdasági válság, és az árvizek mellett hozzájárult az is, hogy az időjárás sem volt kegyes az erre különösen érzékeny kempingezőkhöz; egy katasztrofális előszezon után sok csapadékot, olykor viharokat hozott a főszezon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.