BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

49 évig szolgáltat Zilahon az RFV

Az RFV Nyrt. nyerte meg a románai Zilah önkormányzata által a város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésre kiírt koncessziós pályázatot. Az RFV 9 Mrd forint összegű 4 éves fejlesztési programot tervez megvalósítani. A város távhő szolgáltatását 49 évre nyerte el az RFV többségi tulajdonában lévő leányvállalata, évi 4 millió forint koncessziós díj mellett. RFV a projekt pénzügyi hatásaként évi 1,5 Mrd forint összegű EBIDTA-val számol. A zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése.

Zilah önkormányzata a mai napon hirdette ki, hogy az RFV Nyrt többségi tulajdonában lévő leányvállalata nyerte meg a város távhő rendszerének korszerűsítésére, üzemeltetésére és teljes körű távhő-szolgáltatásra kiírt pályázatát. A szerződéskötés még várhatóan 30 napot vesz igénybe. A fűtést a régi rendszeren az RFV 2010 november 15-ig tervezi megkezdeni. A most induló 4 éves időtartamú beruházási program összköltsége 9 Mrd forint, amelynek 70 százaléka várhatóan már a 2010-es és 2011-es üzleti évben megvalósul. Ezzel az RFV már a második romániai város távhő-rendszerének kiépítését és üzemeltetését nyerte el rövid időn belül. 

A zilahi projekt EBIDTA termelő képessége mintegy 5000 visszacsatlakozó lakás esetén is már évi 1,5 Mrd forint, évi 4 Mrd forint árbevétel mellett. A programot az RFV 30 százalékban saját tőkéből, 70 százalékban bankhitelből, illetve a kötvényprogram keretében kibocsátandó kötvényekből kívánja finanszírozni. Az RFV eddig összesen 7 Mrd Ft értékben valósított meg beruházásokat, a zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése.

Zilahon a távfűtési szolgáltatást a múltban 21.000 lakás vette igénybe, azonban a szolgáltatás nagymértékű leromlása miatt jelenleg csupán 750 lakás és 45 intézmény csatlakozik a hálózatra. Lakossági felmérések is alátámasztják az RFV azon várakozását, hogy 2 éven belül a lakosság jelentős része igénybe veszi majd a távfűtési rendszert. A gyors visszacsatlakozást segíti a távhő-szolgáltatás nemrégiben megváltozott román jogszabályi környezete is, amely szerint a hálózatról leválóknak kell viselni a távhő-hálózat ebből fakadó veszteségét.

Az önkormányzati és lakossági fogyasztók mellett a környék ipari fogyasztóinak energiaigényét is kiszolgálja majd a vállalat. Korábban több ipari fogyasztó energiaigényét is a távhő vállalat elégítette ki, akik a lakossághoz hasonlóan az elégtelen minőségű szolgáltatás miatt váltak le a távhő-rendszerről. Az RFV megoldása lehetőséget biztosít számukra, hogy az egyedi energia-előállításnál olcsóbban jussanak energiához. Az ipari fogyasztók és a város lakosságának hőigényében mutatkozó műszaki és ellátási szinergiák nagy lehetőséget teremtenek az RFV számára a fogyasztók együttes, hatékony kiszolgálására.

A projekt környezeti fenntarthatósága és a gazdaságosság érdekében az RFV az energiahatékonysági fejlesztések mellett erőteljesen támaszkodik megújuló energiaforrásokra is. Az ipari fogyasztók ellátásának céljából a vállalat nagy hatékonyságú kogenerációs energiatermelő-rendszert tervez üzembe helyezni, és a hőtermelő kapacitás további jelentős részét pedig biomassza kazánok fogják biztosítani. A hálózat felújítása során a rendszer hatásfokának nagymértékű növelését, a szolgáltatás biztonságának és minőségének drasztikus javítását fogja elérni a vállalat. Az RFV által tulajdonolt, illetve üzemeltetett hőkapacitás eddig 75 MWt volt, a zilahi rendszer teljes hőkapacitása további 75 MWt, a villamos kapacitás pedig 10 MWe lesz.

Kassai Ákos, az RFV Nyrt. vezérigazgatója szerint a zilahi pályázat elnyerése fordulópont a társaság fejlődésében. A projekt mérete kiemelkedik az eddigi beruházások közül. Az önkormányzati és lakossági ügyfélkör pedig kiegészül az ipari fogyasztók kiszolgálásával.
„Zilahon a környezetbarát csúcstechnológia alkalmazása révén elérendő hatékonyság növekedés, az ellátás jelentősen emelkedő színvonala, valamint a 49 éves szolgáltatási jog együttesen biztosítja majd az átlag feletti részvényesi értékteremtést.”- állítja a vezérigazgató.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.