Cégvilág

A Genesis feljelentette a TEBÉSZ elnökét

A Genesis Nyrt. rágalmazás miatt büntető feljelentést tett a bíróságon a TEBÉSZ elnöke, Dióslaki Gábor ellen az elnöknek szeptember 15-én „Csalás gyanús a Genesis Energy Nyrt. tőkeemelése” címmel megjelentetett sajtóközleménye kapcsán - közölte a cég a BÉT honlapján szerdán. A TEBÉSZ elnöke ebben azt írta, a tények azt mutatják, hogy a társaság megtévesztette a részvényeseket.

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) korábban közölte, hogy tőkebefektetési csalás gyanúja is felmerülhet a Genesis Energy apporttal történt zártkörű tőkeemelésével kapcsolatban. Vizsgálatuk szerint a tőzsdei cégbe egy zrt.-én keresztül olyan bányavásárlási lehetőséget apportáltak 10 milliárd forint körüli értéken, amelyről tudniuk kellett, hogy már nem realizálható. Az érdekvédelmi szervezet álláspontja szerint a Genesis Energy-nél a bányászati és ércfeldolgozói új profil bevezetésének alapját éppen a rudabányai telep és eszközeinek megszerzése jelentené, a kitermelhető ércvagyon megvásárlásának elmaradásával azonban a társaság egész léte válik kérdésessé.

A Genesis Energy Nyrt. már akkor is úgy reagált a vádra, hogy valótlanságokat állít a szövetség, amely tőkebefektetési csalást gyanít a társaság áprilisi zártkörű tőkeemelésével kapcsolatban. "A TEBÉSZ sajtóközleményében foglaltak nem igazak, valótlanságokat állítanak, cégünk Igazgatótanácsa a TEBÉSZ-t és annak képviselőjét, Dióslaki Gábort haladéktalanul hamis vád és egyéb bűncselekmények miatt feljelenti az illetékes ügyészségnél" - tartalmazta a társaság közleménye.

    A Genesis Energy közleménye emlékeztet, hogy a cég 2010. április 19-én tartott közgyűlése 21,58 milliárd forint alaptőke-emelésről döntött, külső befektetők által, nem pénzbeli hozzájárulás formájában. A TEBÉSZ közleményében említett, az apportba több más vállalat mellett beletartozó Rudagipsz-Mix Zrt. összes részvényeinek értékét 979 millió forintban határozták meg, ezt az értéket a független könyvvizsgáló is megerősítette.

    A Genesis Energy szerint teljesen téves a TEBÉSZ állítása, miszerint egyrészt az apport tárgya vételi lehetőség lett volna, másrészt a Rudagipsz-Mix Zrt. 20 milliárdos (a TEBÉSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 10 milliárdos) értéken került volna apportálásra.

    A cég közölte: a Rudagipsz-Mix Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelszerződése segítségével még a felszámolási eljárás megindítása előtt, 2008 decemberében szerződést kötött a Hasit-Hungária Kft. ingatlan és ingóeszközeinek megvásárlására. Az adásvételi szerződéstől a felszámoló 2010. július 6-án állt el. Ennek jogszerűségét a Rudagipsz-Mix Zrt. bíróság előtt vitatja, továbbá az MFB-vel a hitelszerződés meghosszabbítása tárgyalás alatt áll. A TEBÉSZ állításával szemben a közgyűlés időpontjában a Rudagipsz-Mix Zrt. a területen gépek és alkalmazottak segítségével üzemszerű, rendszeres termelést végzett.

    A cég nyomatékosan leszögezi, hogy a Rudagipsz-Mix Zrt. a Hasit-Hungária Kft.-től nem ércvagyont kívánt vásárolni, hanem ingatlant és eszközöket, így a Genesis Hungária üzleti és termelési tervei változatlanul az érdekeltségek rendelkezésére álló kutatási és bányászati jogok kiaknázására irányulnak.

    A Genesis Energy szerint egy ilyen megalapozatlan állításokat tartalmazó hír alkalmas lehet arra, hogy a tőkeemelés kapcsán teendő kötelező vételi ajánlatot megelőzően a tőzsdei ár mesterséges lenyomásával és a befektetők félrevezetésével, a társaság és vezetőinek kriminalizálásával egyes spekulánsok jogosulatlan előnyre tegyenek szert.

    A TEBÉSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a birtokukban lévő adatokat és dokumentumokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) is megküldik, ez valószínűleg a jövő héten történhet meg, mert még folyik az adatgyűjtés. A felügyelet azt közölte: amint az anyag megérkezik, megvizsgálják, hogy szükséges-e további lépéseket tenni az ügyben.

MTI Eco-->

feljelentés tébesz Genesis
Kapcsolódó cikkek